F1 - VERSTAPPEN BEHÚZTA A MÁSODIK EDZÉST IS, EZÚTTAL SEM ÚSZTUK MEG A PIROS ZÁSZLÓT
Forma-1 2018: Kanadai Nagydíj - 2. szabadedzés

max_verstappen_canadian_f1_grand_prix_practice_t0mjmezhwlux.jpg

Az első után a második szabadedzésen is a Red Bull Racing holland versenyzője diktálta a tempót, mialatt az edzés kronológiáját több apró baleset tarkította.

Miután a Forma-1-es mezőny ezen a hétvégén Kanadában versenyez, a második 90 perces gyakorlásra magyar idő szerint az esti órákban került sor. Az élen – akárcsak az első edzésen – Max Verstappen végzett, aki az 1:12.198-as idejével 13 századmásodpercet adott a Ferrari finn versenyzőjének, Kimi Räikkönennek, a harmadik helyre pedig a másik RB14-essel Daniel Ricciardo furakodott. Az ausztrál szép teljesítményt nyújtott, főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy az edzést javarészt a garázsban töltötte elektronikai probléma miatt.

A Mercedesnek ezúttal sem volt valami meggyőző a tempója – de könnyen lehet, hogy ez csupán látszat és altatás, ugyanis a negyedik legjobb időt elérő Lewis Hamilton, valamint a hatodik helyen záró Valtteri Bottas a szuperlágy, valamint az ultralágy gumikon futották meg a legjobb körüket, szendvicsbe fogva Sebastian Vettelt.

Az első tíz sorrendje ezúttal a haasos Romain Grosjeannal, a Force India versenyzőivel – Esteban Oconnal és Sergio Pérezzel –, valamint a McLaren-Renault pilótája, Fernando Alonso, aki a 300. nagydíjhétvégéjét teljesíti a Forma-1-ben. A mezőny második feléből mindenképpen kiemelendő Charles Leclerc teljesítménye, aki a 11. lett a kétszeres világbajnok spanyol mögött, ráadásul még gyorsabb kört is tudott volna futni, ha nem hibázik bele, de Brendon Hartley 12. helye is dicséretet érdemel a Toro Rossóval.

Nem volt problémamentes a gyakorlás a Renault számára. Előbb Nico Hülkenbergnek kellett kihagynia az edzés első 15 percét, miután sebességváltót kellett cserélni az autójában azt követően, hogy az első tréningen gondok adódtak vele.

Formula 1 on Twitter

� RED FLAG � @Carlossainz55 bangs the wall at Turn 7 #CanadianGP #F1

Eközben Hülkenberg csapattársának, Carlos Sainz-nak volt egy kisebb koccanása a 6-7-es kanyarkombinációval: az autó hátulja minimális mértékben, de sérült, viszont a spanyol ennek ellenére vissza tudta vinni a depóba az RS18-ast.

Azonban a piros zászlós fázis a törmelékek miatt így sem volt elkerülhető, amely miatt félidőnél nagyjából hat percig állt az edzés.

Sainz ennek betudhatóan csupán a tizenhetedik legjobb köridőt tudhatja a magáénak, egy pozícióval Stoffel Vandoorne mögött zárva, aki szintén megtörte az autóját, bő félórával a leintést megelőzően. A belga McLaren-pilóta a hajtűkanyar előtt nem sokkal tette rá a falra az MCL33-as jobb oldalát, amelynek következményeként megsérült a jobb hátsó felfüggesztés.

Formula 1 on Twitter

Vandoorne limps away with a puncture, before stopping at the side of the track near the hairpin #CanadianGP #F1

„Hozzáértem a falhoz, eltörött a felfüggesztés” – mondta Vandoorne a csapatrádión, miközben megpróbálta visszavinni az autót a boxutcába, de nem járt sikerrel, így a 10-es kanyar bukóterében félre kellett húzódnia, amellyel hét perc erejéig életbe lépett a virtuális biztonsági autó.

A folytatásra a holnapi nap folyamán kerül sor: 17 órától a harmadik szabadedzés kerül megrendezésre, 20 órakor pedig kezdetét vesz az időmérő edzés – utóbbit élőben sugározza az M4 Sport.

A második szabadedzés végeredménye:

f1_2018_can_fp2.jpg

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7714033478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása