"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F1 - MONACÓTÓL TILTOTT LESZ A FERRARI ALTERNATÍV HALÓJA

2018. május 12. - KovatsOliver

spanish_f1_grand_prix_practice_sga_2vic-gzx.jpg

Mint az ismeretes, a Ferrari egy egészen innovatívnak tűnő megoldást dolgozott a Spanyol Nagydíj hétvégéjére azzal, hogy a glóriára tükröket és egyéb szárnyelemeket helyezett fel – azonban az olaszok két hét múlva, a Monacói Hercegségben már nem használhatják ezt a verziójú glóriát, miután nem született egyetértés a szabályok értelmezése kapcsán a csapat és a Nemzetközi Automobil Szövetség között.

A technikai szabályzat kimondja, hogy a glória területén a csapatok nem szerelhetnek fel további karosszériaelemeket, azonban a Ferrari ennek ellenére megpróbált valami forradalmit produkálni a fejlesztések terén: ezért volt egy kísérletük arra, hogy több szárnyacskát is felhelyeztek a glóriára, mégpedig arra hivatkozva, hogy a szintén a halóra áthelyezett tükröket stabilizálják.

Magukkal a tükrökkel még nem is lenne probléma, hiszen az év elején az FIA leszögezte, hogy a tükröket el lehet helyezni a halón, de csakis a megadott direktíván keretein belül.

Noha az FIA technikai delegációja ezen hétvége előtt zöld utat adott a megoldásnak, néhány csapat mégis megkérdőjelezte a Ferrari dizájnjának legalitását. Ezek után az FIA egy másik szempontból közelítette meg a kérdést, mégpedig azzal a feltételezéssel, hogy az apró szárnyak a halóra elsősorban amiatt kerültek fel, hogy javítsanak az autó aerodinamikáján, ezzel túlságosan szabadelvűen értelmezve a szabályokat.

Így az a döntés született, hogy Spanyolországban a Ferrari még használhatja ezt a fejlesztést, de a két hét múlva esedékes Monacói Nagydíjra le kell szerelniük.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9313914484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.