WTCR - HERCEGI INDULÓ HOLLANDIÁBAN

prince_bernhard_von_oranje-jpg.jpg

Váratlan bejelentést tett közzé hétfőn délelőtt a WTCR sajtóirodája, miszerint a három hét múlva esedékes, zandvoorti fordulón az egyik szabadkártyás a hercegi család egyik sarja, a 48 éves Bernhard van Oranje lesz.

Kiderült, hogy ki lesz az egyik szabadkártyás induló a holland WTCR-fordulóra, amely betétprogramja lesz a Jumbo által rendezett motorsportfesztiválnak, amelynek a fő attrakciója kétség kívül a Red Bull Forma-1-es pilótája, Max Verstappen lesz: nem más, mint Bernhard van Oranje herceg, aki a hazájában tapasztalt versenyzőnek számít és nem mellesleg tulajdonosa a Circuit Zandvoort-nak.

A 48 esztendős holland egy Audi RS3 LMS-sel fog harcba szállni, amelyet a Bas Koeten Racing készít fel. Van Oranje a következőket nyilatkozta: „Egyedi dolog részt venni egy világkupa-eseményen nyolc korábbi világbajnok ellen. Rendkívül szoros versenyről van szó, amelyről élőben közvetítenek majd a TV-ben és az interneten is. Igazán különleges tapasztalat lesz ez több mint százezer rajongó előtt.”

A Bas Koeten Racing – amelynek színeiben indul majd az egyelőre még ismeretlen kilétű, másik holland szabadkártyás is – immár 15 éves múltra tekinthet vissza, és évente körülbelül 60 pálya- és raliversenyen áll rajthoz a csapat húsz, javarészt túraautós versenyzővel. A westwoudi bázisú csapatnak nem ismeretlen a nemzetközi túraautózás sem, ugyanis korábban pár futamot teljesített a TCR nemzetközi bajnokságában.

„Ez egy különleges lehetőség a csapatunknak, hiszen nem csak Hollandia hercegéről, hanem a Circuit Zandvoort tulajdonosáról is beszélünk a személyében” – mondta Bas Koeten. – „Már van tapasztalata számos versenyszériából és a pályát is pontosan ismeri. Nem várjuk tőle azt, hogy dobogóra álljon, mert tisztában vagyunk azzal, milyen magas a WTCR-ben a nívó, a mezőnyben a leggyorsabb túraautós versenyzőkkel. De természetesen nem is ő lesz a legutolsó, 10 másodperces hátránnyal…”

bas_koeten_racing_03-jpg.jpg

Van Oranje kocsija teljesen narancssárga színekben fog majd pompázni, amely megfelel Hollandia nemzeti identitásával. Koeten így folytatta a gondolatait: „Az emberek szeretik látni a narancssárga színt, ahogyan őt is szívesen látják majd a zandvoorti paddockban, hiszen a holland királyi család nem csak jól ismert, hanem népszerű is Hollandiában.”

Van Oranje készülését a többszörös WTCC-futamgyőztes honfitárs, Tom Coronel segíti, akivel már az előző években is együtt dolgozott.

„Már adtam jó néhány órát Bernhardnak” – olvashatóak Coronel szavai a sajtóközleményben. – „Először velem, egy hosszútávú versenyen állhatott dobogóra. Néhány évvel ezelőtt megígértem neki, hogy majd vezetheti a versenyautómat és erre az év elején sor is került. 10 kört megtettem a Hondámmal, majd átadtam neki a volánt. A csapat meg volt ezen egy kicsit lepődve, de én mondtam, ’ne aggódjatok, tudja, mit csinál, szereti az autóversenyzést, ismeri a pályát és már 15 éve autóversenyző’. Ez számunkra egy igazán egyedüli és menő dolog, hogy ő is indulhat a bajnokságban, és szeretném, hogy ő is élvezze majd.”

„Nagyszerű, hogy üdvözölhetjük Bernhard van Oranje herceget a WTCR családjában, miközben a holland esemény lesz az év egyik legnagyobb eseménye, amelyre több mint százezer rajongót várnak. Max Verstappen Red Bull-os bemutatójával és a három WTCR-versennyel a Jumbo Racedagen egy nagyszerű hétvégét ígér. Az pedig egyszerűen fantasztikus, hogy ott lesz a rajtrácson a holland királyi család egyik tagja” – kommentálta a hírt François Ribeiro, az Eurosport Events elsőszámú embere és a WTCR promótere.

Fotó: FIA WTCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4113882010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása