WTCR - EHRLACHER NYERTE AZ ELSŐ FUTAMOT, MICHELISZ A DOBOGÓN

img_6324.jpg

Kettős győzelmet aratott az All-Inkl.com Münnich Motorsport csapata az első hungaroringi versenyen, Michelisz Norbert pedig dobogóval nyitotta a hétvégét, és harmadik lett az első futamon.

A piros lámpák elalvását követően hiába rajtolt jól az élről Michelisz Norbert, az első kanyarban Esteban Guerrieri fordult el az élen, majd lefele a kettes kanyarhoz a magyar és az argentin pilóta, valamint a másik BRC-Hyundaijal versenyző Gabriele Tarquini összeakadtak, így a két a hyundaios veszített néhány pozíciót, az élre pedig Guerrieri csapattársa, Yann Ehrlacher tört.

Az első kör végén a francia pilóta vezette a versenyt Guerrieri, Yvan Muller, Michelisz Norbert és Rob Huff előtt. Néhány körrel később Michelisz már elkezdte üldözni Mullert, miközben Nagy Dani Tarquinit vette üldözőbe a hatodik helyért. Az ötödik kör elején aztán Michelisznek volt egy merész próbálkozása Muller mellett a célegyenes végén, azonban besokallt, így a kanyarkijáraton a négyszeres világbajnok vissza tudta venni a pozíciót.

Valamivel féltáv után két ütközés is történt: előbb Fabrizio Giovanardi és Nathanaël Berthon akadtak össze, majd a célegyenes végén Benjamin Lessennes kiforgatta James Thompson Hondáját – a négy versenyzőből azonban mindennek ellenére csak egynek, név szerint Giovanardinak kellett kiállnia.

Az utolsó előtti körben Michelisz egy újabb kemény támadást indított a célegyenesben Muller mellett, de a BRC-Hyundai pilótája ezúttal már sikerrel is járt: megelőzte a franciát és átvette a harmadik pozíciót.

Noha szinte az egész táv alatt viszonylag közel voltak egymáshoz az első két pozícióban Ehrlacher és Guerrieri, de az utolsó körben néhány pillanat erejéig szorossá vált a helyzet. Azonban végül nem történt komolyabb ütközet kettejük között, így Ehrlacher megszerezte első WTCR-győzelmét Guerrieri és Michelisz Norbi előtt, aki megszerezte az idei első dobogós helyezését.

A negyedik helyen Yvan Muller látta meg a kockás zászlót Huff és Tarquini előtt, Nagy Dani pedig végül megőrizte a hetedik helyét. Jean-Karl Vernay a 11. helyről felkapaszkodva lett a nyolcadik, az első tíz sorrendjét Thed Björk és a Boutsen Ginion Racing belgája, Benjamin Lessennes tette teljessé.

Tassi Attilának sajnos nem alakult valami jól a futam, csak a 19. helyen ért célba, míg Szabó Zsolt az egyetlen állva maradt Zengő-CUPRA-val a 22. pozícióban zárt. Nagy Norbi ütközött a márkatárs John Filippivel az egyes kanyarban, ami miatt rövid időn belül mindketten feladták a versenyt, hasonlóan Giovanardihoz, Morbidellihez és Coronelhez.

A WTCR-program magyar idő szerint vasárnap délelőtt 10 órától folytatódik a második időmérő edzéssel.

Az első futam végeredménye:

wtcr_2018_hun_r1.jpg

Fotó: Landek Norbert

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4713877928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása