F1 - BARRICHELLO MŰTÉTEN ESETT ÁT KÓRHÁZI LÁTOGATÁSAKOR

Rubens Barrichello megerősítette, hogy igazán szerencsés, amiért még életben van, hiszen a múltkori rosszullét után kórházba került és egy tumort tanláltak a nyaka környékén.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a korábbi Forma-1-es futamgyőztes februárban az egyik reggel szörnyű fejfájásra ébredt, majd ez később sem csökkent, így be kellett feküdnie a kórházba. Kiderült, hogy egy jóindulatú daganat fenyegette a brazil versenyző életét, így rögtön megoperálták Barrichellót és eltávolították a tumort.

A brazil versenyző egy helyi televízióban mutatta meg a heget, ahol az orvosok elvégezték az operációt.

"Eltávolíttattam, mert habár jóindulatú daganat volt, elkezdett volna nőni és nem éreztem volna magam komfortosan. Éppen zuhanyoztam, amikor elkezdtem érezni a fájdalmat, tízes skálán egy 8-9-esre értékelném. Visszamentem és felkeltettem a feleségemet. A fájdalom nem szűnt meg, így éreztem, hogy ez egy kórházas szituáció" - magyarázta a korábbi Jordan-, Stewart-, Ferrari-, Honda-, Brawn- és Williams-pilóta.

A brazil igazán szerencsésnek érezheti magát, hiszen a hasonló betegségben szenvedők mindössze 14%-a gyógyult meg az eddigi statisztikák alapján.

Fotó: Zimbio

Írta: Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8913847868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása