WTCR - HIVATALOS: NAGY DANI ÉS TASSI ATTILA A HUNGARORINGI SZABADKÁRTYÁSOK

nagy-tassi.jpg

Szerdán bejelentették, hogy a hungaroringi WTCR-hétvégén nem kevesebb mint öt magyar versenyzőnek szurkolhatunk, ugyanis két hazai ifjú tehetség, Nagy Dániel és Tassi Attila is ott lesz a rajtrácson.

Először Michelisz Norbert csapata, a M1RA tett bejelentést, miszerint Nagy Daniel - aki 2013-ban és 2015-ben megnyerte a hazai Suzuki-bajnokságot, másfél szezon teljesített a WTCC-ben a Zengő Motorsportnál, idén pedig a kecskeméti bázisú alakulattal indul majd a TCR Europe-ban - a gárda TCR-specifikációs Hyundai i30-asával, szabadkártyásként részt vesz a Túraautó Világkupa (WTCR) hungaroringi fordulóján, amelyet április 28-29-én fognak megrendezni.

"Idén az a célom, hogy minél eredményesebben szerepeljek a TCR Európa-kupában a M1RA-val, de elképesztően motivált vagyok, hogy részt vehetek a hungaroringi WTCR-hétvégén is. Nekem tavaly adatott meg először, hogy hazai közönség előtt versenyeztem nemzetközi szériában, és életre szóló élményekkel gazdagodtam, olyan sok szeretetet kaptam" - nyilatkozta a M1RA hivatalos sajtóközleményében a 20 éves pilóta. - "Az elmúlt másfél évben ugyan a WTCC-ben szerepeltem, de nem volt lehetőségem felzárkózni a középmezőnyhöz, ahol az igazi csaták, küzdelmek zajlottak. Most viszont tudom, hogy az utolsó csavarig azonos autót vezethetek, mint például Michelisz Norbert, így csak rajtam múlik, hogy meg tudom-e mutatni, mire vagyok képes. Én is kíváncsian várom, hogy lássam, hol a helyem ebben a túraautó-legendákkal teletűzdelt, elképesztő mezőnyben. Értékes visszajelzés lesz, és bízom benne, hogy egy héttel az Európa-kupás idénynyitó előtt gyűjtök egy kis önbizalmat a Hungaroringen."

"Sokat dolgoztunk azon, hogy mindössze egy évvel a M1RA megalakulása után eljussunk a világ első számú túraautó-sorozatába, ami a WTCC megszűnését követően egyértelműen a helyét átvevő WTCR lett idén. A magyar túraautózásban egyedülálló, hogy egy ilyen fiatal csapat szerepel a csúcsbajnokságban, úgyhogy nagyon lelkesek és büszkék vagyunk" - kezdte a gondolatait a csapatvezető, Bári Dávid hozzátéve, hogy Nagynak olyan nagynevű és kiváló pilóták biztosítanak majd referenciát, mint amilyenek például Yvan Muller, Thed Björk, Gabriele Tarquini vagy éppen Michelisz Norbert.

"Minden alkalmat örömmel ragadunk meg, amikor magyar csapatként, magyar pilótával, magyar közönség előtt bizonyíthatunk. A hazai autósport ünnepe következik a Hungaroringen, hiszen velünk együtt öt magyar is lehet a pályán ezen a hétvégén. Boldogok vagyunk, hogy részesei lehetünk ennek a fantasztikus találkozásnak az autósport-rajongókkal. Egyelőre erre az egy fordulóra és egy pilótával szól a WTCR-kalandunk, meglátjuk, hogy lesz-e még lehetőségünk hasonlóra" - tette még hozzá izgatottan Bári.

Noha Nagy Dániel WTCR-es hungaroringi szereplését már eddig is sejthettük, azonban azt, hogy Tassi Attila is indulni fog valamilyen formában, már azóta szinte kész tényként kezelhettük, amióta napvilágot látott a fordulót hirdető plakát. Úgyhogy a JAS Motorsport ma délelőtti sajtóközleménye, amely azt közli, hogy a 18 esztendős versenyző a TCR-es Hondával és a Hell Racing Team színeiben lesz ott a világkupa mezőnyében, már csak formalitás volt.

Tassi tavaly egészen az év végéig harcban volt a TCR Nemzetközi Széria bajnoki címéért, azonban végül Jean-Karl Vernay előtte végzett az összesítésben. Ami a magyar idei versenyprogramját illeti, azt tudni, hogy - Nagyhoz hasonlóan - a TCR Európa-Kupában fog rajthoz állni egy vadonatúj Honda Civic TCR-autóval, ám a csapatstruktúra még szervezés alatt van.

"Hihetetlenül izgatott vagyok amiatt, hogy bejelenthetem, hogy indulni fogok a WTCR hungaroringi hétvégéjén a Hell Racing Team csapatával. Mindez számos embernek a háttérben zajló, kemény munkájának az eredménye, és nagyon örülök annak, hogy végül összejött ez a lehetőség. Egy álmom vált valóra azzal, hogy egy FIA Világkupában, a hazai közönségem előtt versenyezhetek. A szint minden eddig tapasztaltnál magasabban lesz, de nem azért fogok indulni, hogy gyarapítsam a létszámot. Inkább nyomni fogom a gázt azért, hogy elérjem a lehető legjobb eredményt. Már alig várom" - kommentálta a hírt Tassi.

S miután a teljes szezonos indulók között szerepel Michelisz Norbert, illetve a Zengő Motorsport versenyzői, Nagy Norbert és Szabó Zsolt Dávid, a soron következő versenyhétvégén ötre bővül a magyar indulók száma.

Fotó: FIA WTCR sajtóközlemény, Landek Norbert

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr613826220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása