BF3 - BILLY MONGER A HÉTFŐI FUTAMOKON IS A TOP-10-BEN, MALDONADO UNOKAÖCCSE FUTAMOT NYERT

19437693_1388217994656833_4170758777794008909_n.jpg

Az Oulton Park-i második és harmadik versenyen sem okozott csalódást az amputált Billy Monger, miközben a Forma-1-es futamgyőztes Pastor Maldonado unokaöccse, Manuel Maldonado megszerezte az első győzelmét.

A szombati futam valóságos szenzációval zárult, miszerint Billy Monger - aki tavaly a brit Forma-4-ben versenyzett és a Donington Parkban elszenvedett balesete következtében mindkét lábát elveszítette - a tragédia utáni első éles versenyét, méghozzá egy teljes géposztállyal feljebb a dobogó harmadik fokán zárta.

Húsvét vasárnapján a brit versenypályán is szünetelt a körözés, azonban a hétfői nap folyamán lebonyolították a brit Forma-3-as bajnokság hátralévő két versenyét is.

maldonado_01.jpgA második versenyen a Forma-1-es futamgyőztes Pastor Maldonado unokaöccse, Manuel Maldonado brillírozott a Fortec Motorsports színeiben: az ifjú venezuelai egy, a hatodik helyről vett bombarajtot követően, a második kör végén már az élen haladt, azonban a hátralévő körökben nem volt könnyű dolga, mivel a csapattársával, Tristan Charpentierrel szemben kényszerült védekezni, de végül vissza tudott verni minden támadást - ezzel az első futamgyőzelmét szerezte meg a francia pilóta és a Douglas Motorsport brit hölgypilótája, Jamie Chadwick előtt. Billy Monger ezúttal sem ment rosszul, a tizennegyedik helyről rajtolva kilencedikként hozta be a Carlin gépét.

Nem alakult sallangmentesen a mindössze 7 körösre sikeredett verseny, ugyanis kétszer is pályára kellett küldeni a biztonsági autót - először a Double R Racing versenyzője, Pavan Ravishankar kavicságyba kerülése, majd Kush Maini és Chia Wing Hoong csúsztak ki, végül pedig Krish Mahadik is megpördült, amikor Chadwicket üldözte a harmadik helyre. A sorozatos kicsúszások miatt az utolsó perc előtt leintették piros zászlóval a futamot.

kjaergaard_02.jpgPár órával később sor került a hétvége harmadik, egyben utolsó futamára is, amelyen Nicolai Kjaergaard a Carlin gépével a pole pozícióból rajtolva szerezte meg az első győzelmét, amelyhez a forteces Tom Gamble támadásait kellett visszavernie, a dobogóra rajtuk kívül még a Lanan Racing indiaija, Kush Maini állhatott fel, megelőzve Clement Novalakot, aki a 16. helyről indulva zárkózott fel.

Billy Monger a negyedik helyről vágott neki a versenynek, sokáig a hatodik helyen autózott, de az utolsó körben Charpentier és Chadwick is megelőzte őt, így a nyolcadik lett, de a brit ifjoncra - akit a Carlin csak erre az egy hétvégére nevezett - így sem lehet panasz, mivel három futam után a hatodik a pontversenyben, 49 ponttal.

Őszintén reméljük, hogy a 18 éves pilóta - aki sokak számára lehet példakép - számára nem ez volt az utolsó lehetőség.

A brit Forma-3-as bajnokság Oulton Park-i fordulója második versenyének végeredménye:

bf3_2018_oulton_r2.jpg

A brit Forma-3-as bajnokság Oulton Park-i fordulója harmadik versenyének végeredménye:

bf3_2018_oulton_r3.jpg

Fotó: BRDC F3 / Facebook, britishf3.com

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr713801082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása