BRAKING NEWS MOTORSPORT

"Szenvedélyünk az autósport!"

F1 - MINDKÉT FEJLESZTŐPILÓTÁJÁT MEGTARTOTTA A HAAS

romain_grosjean_australian_f1_grand_prix_practice_y5dkafwiw6x.jpg

Az elmúlt napokban a Haas F1 Team bejelentette, hogy mind Santino Ferrucci, mind Arjun Maini marad a csapat része 2018-ban is.

Ahogy a mondás tartja, "tudtuk, de nem sejtettük" - ugyanis a legtöbb médium már hetek óta biztosra vélte azt, hogy a Haas F1 Team a Romain Grosjean és Kevin Magnussen alkotta állandó versenyzői felállása után a junior különítményben sem eszközöl változtatásokat. Ezt a kannapolisi központú csapat végül az előző két napban, két különálló sajtóközleményben meg is erősítette, amelynek értelmében idén is Santino Ferrucci és Arjun Maini lesznek a fejlesztőpilóták az alakulatnál.

dzyymumwsai2uq7.jpg

A csapat először Ferrucci maradását jelentette be, aki 2016 nyarán érkezett a Forma-1-ben a harmadik évét töltő gárdához. Azóta vezethette az autót az akkortájt megrendezett silverstone-i szezonközi teszten, majd tavaly, a hungaroringi gyakorláson is - a két teszt során az ifjú amerikai összesen 1900 kilométert tett meg.

"Örülünk annak, hogy Santino a Haas F1 Team-nél maradt, és már nagyon várjuk, hogy láthassuk a fejlődését a Forma-2-ben" - nyilatkozta a sajtóközleményben Günther Steiner, a Haas csapatvezetője. - "Santino egy fiatal és amerikai versenyző, aki komoly potenciállal rendelkezik, mi pedig nagyon támogatjuk a Forma-1-es vágyait."

"Amióta a Haas F1 Team része lettem, azt mondom, hogy az egyetlen célom az, amióta elkezdtem versenyezni, hogy Forma-1-es pilóta legyek és egy olyan amerikai versenyző, aki egy amerikai csapat színeiben megy, amely számottevő büszkeséggel töltene el. Úgy érzem, hogy a Haas F1 Team-nél jól felkészítettek az első teljes Forma-2-es évemre, amelyet a Tridenttel teljesítek. Ami meg a két csapatot illeti, úgy érzem, a legjobb helyen vagyok ahhoz, hogy sikeres legyek és egy nap bejussak a Forma-1-be" - mondta Ferrucci.

A 19 éves amerikai 5 évesen kezdett el gokartozni, 11 esztendős korában pedig már többszörös bajnok volt. A formulaautós versenyzést öt éve kezdte el, akkor a Formula 2000-ben debütált, egy évvel rá meg már a brit Forma-3-ban ment. 2015-ben pedig indult a Toyota Racing Series-ben és a Forma-3-as Európa-bajnokságon is.

2016-ban aztán bemutatkozott a GP3-ban a DAMS csapatával, amelynél másfél évet töltött el azt megelőzően, hogy tavaly a Trident színeiben rajthoz állt a Forma-2-es bajnokság utolsó 10 versenyén, szezon közben szériát és csapatot is váltva. Idén az amerikai a Forma-1 előszobájában - amelynek a szezonja a jövő hétvégén rajtol el és amely összesen 12 Forma-1-es versenyhétvégén lesz az egyik betétsorozat - és az olasz csapattal folytatja.

dzdqk3bwaaa1vnr.jpg

Csütörtökön pedig a Haas megerősítette Arjun Maini maradását is - a 20 éves indiai ekképpen kommentálta a hírt: "Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Haas F1 Team része lehetek. Az, hogy egy Forma-1-es programban érintett vagyok, számottevően előrébb vitte a tanulási folyamatomat, főleg abban a tekintetben, hogy mit kell csinálnom a pályán és a mérnökeimmel. Valójában már a GP3-ról F2-re váltás is segített ebben. A Haas F1 Team támogatásának köszönhetően pedig már egy újabb lépéssel közelebb vagyok ahhoz, hogy a Forma-1-ben versenyezzek."

"Arjun nagyon élvezte a tavalyi évet a GP3-ban, és idén is figyelemmel fogjuk kísérni a pályafutását a Forma-2-ben. Neki már történelme van a tekintetben, hogy bármelyik szinten is versenyez, sikeres. Mi pedig minden erőfeszítését támogatjuk" - mondta Günther Steiner.

Maini - aki tavaly csatlakozott az amerikai Forma-1-es gárdához - az első komolyabb gokartos eredményét 2007-ben érte el, amikor is megnyerte a Rotax Mini Max nemzeti bajnokságát. Az open-wheel világába pedig - Ferruccihoz hasonlóan - 2013-ban csöppent bele, és először az ázsiai Formula BMW Super Six Series versenyzett, majd egy évvel később a brit F4-et négy győzelemmel, tíz dobogóval, öt pole pozícióval és hat leggyorsabb körrel a második helyen zárt az összetettben. 2015-ben az új-zélandi Toyota Racing Series-t a negyedik pozícióban fejezte be, a mérlege pedig két futamgyőzelem, öt dobogós helyezés, három pole pozíció és két leggyorsabb kör volt.

2016-ban és 2017-ben meg már a GP3 mezőnyét erősítette, és az utánpótlás-bajnokságban eltöltött 29 versenyéből egyet megnyert, hármat a dobogón fejezett be, egyen pedig megfutotta a leggyorsabb kört.

Fotó: Zimbio, Haas F1 Team

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9913789660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat