WTCR - HIVATALOS: A TÚRAAUTÓ VILÁGKUPÁBAN FOG VERSENYEZNI IDÉN A ZENGŐ MOTORSPORT!

norbert_nagy_02-jpg.jpg

Hétfőn délelőtt bejelentette a Zengő Motorsport, hogy a WTCC és a TCR fúziójából létrejött WTCR-ben fog indulni két CUPRA Leónnal, amelyekből az egyiket a Túraautó Európa-Kupa tavalyi ezüstérmese, Nagy Norbi fogja vezetni.

Az elmúlt hetekben egy kérdés igencsak foglalkoztatta a magyar autósportos közösséget: mi lesz a Zengő Motorsporttal 2018-ban? Egy ideig az elmúlt években megszokott csend honolt a magyar alakulat háza táján, azonban a múlt héten már megszellőztették, hogy hétfőn délelőtt 11 órakor bejelentés várható a 2018-as versenyprogram kapcsán.

Ennek az ígéretének eleget is tettek Zengő Zoltánék, és az említett időpontban megerősítették, hogy a Túraautó Világkupában fog indítani a gárda két CUPRA Leónt, amelyeknek az egyikét nem más, mint Nagy Norbert fogja vezetni. A csapat másik pilótájának kilétére a hét későbbi szakaszában fog fény derülni.

"Én mindig is azt vallottam, hogy olyan túraautók kellenek, amelyekkel show-t lehet csinálni, és ez most megadatik a világbajnokság részére! Úgy gondolom, hogy ez az az év, amikor a legjobb elkezdeni a világbajnoki szereplést, így nagyon örülök annak, hogy ez megvalósult. Nagyon sok ember kemény munkája van ebben, nagyon köszönöm mindenkinek!" - kezdte a gondolatait Nagy a Braking News Motorsport oldalának nyilatkozva a bejelentés kapcsán.

norbert_nagy_06-jpg.jpg

"Tele lesz a naptár idegen pályákkal, gyorsan át kell majd állnom, és nem szabad majd a pályán a körülöttem lévő oldalablakokon elolvasni a neveket, olyan legendás alakokkal versenyezhetek idén együtt" - folytatta a gondolatait a magyar ifjonc, aki még azt is hozzátette, hogy sokat fog számítani az előző évek SEAT-os tapasztalatai, a cél pedig az idei évet illetően a középmezőny.

"Nyolc, a Túraautó Világbajnokság eltöltött évet követően a Zengő Motorsport az újonnan létrejött Túraautó Világkupában fogja folytatni. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egyik versenyzőnk Nagy Norbi lesz, ugyanis nagyon jó versenyző, és ebből adódóan örömmel tölt el minket, hogy aláírhattunk vele" - olvashatóak Zengő Zoltán, a Zengő Motorsport alapítójának szavai a WTCR hivatalos sajtóközleményében.

"Norbert egy ígéretes fiatal versenyző, aki értékes lesz a széria számára. Már nagyon várjuk, hogy lássuk, ahogyan ível felfelé a pályafutása" - kommentálta röviden a hírt François Ribeiro, az Eurosport Events feje és a WTCR promótere.

A 23 éves, budapesti születésű versenyző 2013-ban tört be a nemzetközi szintű túraautózásba, amikor is megejtette a debütálását a Túraautó Európa-Kupában a Zengő Junior Teammel. Első évét a Single Make Trophy kategóriában futotta, amelyet a hetedik helyen zárt 32 ponttal. Egy évvel később, az MGS Racing Team színeiben a TC2-es géposztályban kezdte meg az évet egy Chevrolet Cruze-zal, majd később, a pergusai hétvégén egy SEAT Leónnal indult, amelynek során mindkét futamot megnyerte.

norbert_nagy_01-jpg.jpg

Nagy Norbi 2017-ben az ETCC-t a második helyen zárta.

Emellett a 2014-es év a világbajnoki mezőnyben való bemutatkozást is elhozta számára, mégpedig egy eléggé érdekes történet útján. A WTCC-s slovakiaringi hétvégén történt ugyanis, hogy a Campos Racing pilótája, Hugo Valente összetörte a Chevrolet Cruze-ját, amelynek helyreállításához nem volt elegendő cserealkatrész. Amikor mindez kiderült, többek között végül Nagy Norbiék voltak a spanyolok segítségére, mégpedig úgy, hogy a magyar pilóta autója - amely egyébként súlyos váltóprobléma miatt maradt otthon - a Salzburgring felé vette az irányt egy tréleren, amelynek révén sikerült szert tenni a szükséges alkatrészekre. Ezt a Campos pedig úgy hálálta meg, hogy a spái víkenden csatasorba állított egy TC2-es SEAT Leónt, amelyet Nagy Norbi vezethetett. Igaz, a magyarnak a TC1 és a TC2 közötti tetemes különbség miatt nem volt lehetősége pontot szerezni, de legyőzte a teljes szezonos csapattársát, John Filippit.

2015-ben hazai berkekben versenyzett Nagy Norbi, az RCM Kupát a harmadik helyen zárva, majd 2016-ban visszatért az ETCC-be a Zengő Motorsporttal. A Super2000-es kategóriában indult a magyar, és végül három dobogós helyezést is elérve megszerezte a bronzérmet, amely egy évvel később már ezüstérem volt, ráadásul mindeközben az első futamgyőzelmét is megszerezte a mosti első versenyen.

Zengő Motorsport

��️A heteken, hónapokon át tartó munka meghozta gyümölcsét! Az elmúlt időszak a kemény munkáról szólt. Kijelenthetjük: IGEN! IGEN IGEN ÉS IGEN! 8 túraautó-világbajnokságban eltöltött év után...

Így fest az eddigi bejelentések alapján a WTCR 2018-as mezőnye:

Csapat

Autó

Versenyzők

ALL-INKL.COM Münnich Motorsport

Honda Civic Type-R TCR

Yann Ehrlacher, Esteban Guerrieri

Boutsen Ginion Racing

Honda Civic Type-R TCR

Tiago Monteiro / Benjamin Lessennes, Tom Coronel

BRC Racing Team

Hyundai i30 N TCR

Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini

Campos Racing

SEAT León CUPRA TCR

John Filippi, Pepe Oriola, ???

Comtoyou Racing

Audi RS3 LMS

Denis Dupont, Aurélien Panis, Nathanaël Berthon, Frédéric Vervisch

DG Sport Compétition

PEUGEOT 308 TCR

Aurélien Comte, Mat'o Homola

Sébastien Loeb Racing

Volkswagen Golf GTI TCR

Mehdi Bennani, Rob Huff

Team Mulsanne

Alfa Romeo Giulietta TCR

Fabrizio Giovanardi, Gianni Morbidelli

Team WRT

Audi RS3 LMS

Jean-Karl Vernay, Gordon Shedden

Yvan Muller Racing

Hyundai i30 N TCR

Thed Björk, Yvan Muller 

Zengő Motorsport

SEAT León CUPRA TCR

Nagy Norbert, ???


Fotó:
WTCR sajtóközlemény

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2213781794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása