F1 - A PIRELLI ISMERTETTE A 2019-ES GUMIK TESZTELÉSÉNEK MENETRENDJÉT

f1_winter_testing_barcelona_day_four_ppz4kmxcw1mx.jpg

A Forma-1 hivatalos és egyben kizárólagos gumigyártója ismertette a jövő évi gumik tesztelési időpontjait. Először a Force India próbálhatja ki az új gumikat, de majd minden csapat sorra fog kerülni.

Pénteken a Pirelli ismertette a részleteit azoknak a 2018-as gumiteszteknek, amelyek a 2019-es abroncsok fejlesztését szolgálják. A kommünikéből kiderült, hogy összesen három vizes gumis teszt lesz, amelyek során a Ferrari, a Mercedes és a McLaren lép színre a fioranói, valamint a Paul Ricard-i versenypályákon, amelyeket locsolórendszerrel láttak el.

A tizenkilencből kilenc tesztnapot, azaz öt alkalmat nagydíjak utáni kedden és szerdán fognak lebonyolítani - ezek a nagydíjak a kínai, a barcelonai, a brit, a japán és a mexikói versenyek. Brazília - ahol tavaly a felmerült biztonsági problémák miatt elmaradt a gumiteszt - kimaradt a tesztnaptárból.

"Az összes csapattal határoztuk meg az idei versenynaptárat" - magyarázta Mario Isola, a Pirelli Forma-1-es projektjének vezetője. "Remek, hogy sikerült minden egyes csapatnak legalább egy száraz pályás teszt biztosítanunk. Minden csapatnak felajánlottuk ezt a lehetőséget, amelyek kivétel nélkül pozitív választ adtak."

A gumitesztekre vonatkozó feltételek és szabályok nem változtak, tehát a csapatok nem lesznek tisztában azzal, hogy pontosan melyik gumit is próbálgatják, illetve nem fordíthatják önérdekű célokra a tesztet, azaz új alkatrészeket ezen alkalmakkor nem vihetnek pályára. Emellett a Pirelli azt kérte a csapatoktól, hogy lehetőség szerint ezekre a napokra vagy az állandó versenyzőiket osszák be, vagy a komolyabb tapasztalattal rendelkező tesztpilótáikat.

Íme a 2018-as gumitesztek menetrendje:

20194_6.png

Jelmagyarázat: circuit = versenypálya, date = dátum, slick = száraz pálya, wet = vizes pálya, team = csapat

Fotó: Zimbio | Táblázat: Pirelli

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4213711332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása