F1 - 47 MILLIÓ DOLLÁRRAL KEVESEBB PRÉMIUMOT KAPTAK A CSAPATOK 2017-BEN

lewis_hamilton_f1_grand_prix_malaysia_iji_vuosmkrx.jpg

A Liberty Media uralmának első évében közel öt százalékkal kevesebbet kaptak kézhez a Forma-1 Csoporttól a csapatok prémium formájában.

A trend alapján várható lépés volt, hogy valamelyest csökkenni fog a Forma-1-es istállók Forma-1 Csoport felől érkező bevétele – derült ki utóbbinak a publikációból. Amíg 2016 végén a tíz csapat még összesen 966 millió dollárt kapott, addig tavaly már „csak” 919 milliót. Korábban még sosem volt példa arra, hogy a csapatok bevételi összege ilyen formában csökkenjen.

Ennek hátterében az állhat, hogy a Forma-1 Csoport bevétel is csökkent, bár kevésbé drasztikusabb mértékben: a 2016-os 1.796 milliárd dollárhoz képest tavaly már csak 1.784 milliárd folyt be, amely 12 milliós csökkenést jelent.

A bevételek visszaesésének több oka is van:

  • tavaly csak 20 futamot rendeztek, míg egy évvel korábban 21-et,
  • a Brazil Nagydíjnak – még Ecclestone jóváhagyásával – kevesebb rendezői jogdíjat kellett fizetnie,
  • valamint két fontosabb szponzor, a UBS és az Allianz is hátat fordított a Forma-1-nek a tulajdonosváltáskor.

Emellett megemelkedtek a költségek, amelyhez nagyban hozzájárult az, hogy Liberty Media Londonba helyezte át a központját, és rengeteg – nagyjából 120 – embert vett fel a céghez, valamint az olyan eseményeket, mint amilyen a brit fővárosban megrendezett élő F1-es bemutató volt, is a közös kasszából finanszíroztak.

A csapatok már kifejtették aggodalmukat annak kapcsán, hogy a Liberty Mediának ezeket a kiadásokat saját zsebből kellene állnia, nem pedig a csapatok bevételeit „megcsonkítva” a közös kasszából. Ezen aggodalmukat a Stratégiai Csoportban szereplő csapatok írásba is foglalták, a helyzet meg azóta is az egyik fő vitatéma.

Chase Carey, a Forma-1 vezérigazgatója csütörtökön lenyilatkozta, hogy a pénzügyi folyamatok kezelésében nem várható változás, és az alkalmazottak számát 2018 második felére 150-re szeretnék duzzasztani. Emellett arra is kitért a Forma-1 első számú embere, hogy a 2018-as szezon 50 millió dolláros többletköltséget jelenthet a 2016-oshoz képest.

Azt is tisztázta Carey, hogy a cél az, hogy csökkentsék a tartozásaikat, amely egy éve még 4 milliárd dollár volt, most már csak 3.2 milliárd. A terv pedig úgy valósulhat meg, hogy az adózási feltételek kedvezőbbekké váltak, illetve évente 115 millió dollárt szeretnének erre a célra megtakarítani. Carey a bevételeket pedig új partneri kapcsolatok kiépítésével, valamint a régebbi szponzorációk kiterjesztésével szeretné növelni.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5613711330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása