F1 - 2018 VÉGÉN TÁVOZIK A MARTINI A WILLIAMSTŐL ÉS A FORMA-1-BŐL

f1_winter_testing_barcelona_day_two_2mrrbcejh7kx.jpg

A legfrissebb sajtóhírek arról számoltak be, hogy az év végén kiszáll a Forma-1-ből a Martini, amint lejár a Williamsszel kötött ötéves szerződése.

2014 elején tért vissza a Forma-1-be a Williams oldalán a Martini és vele együtt a fehér-kék-piros színkombináció. Utoljára a világhírű alkohol márka logója és jellegzetes dizájnja a Brabham 1975-ös autóin, valamint a Lotus 1979. évi versenygépein.

motorsport.com úgy tudja, hogy a Martini már tárgyalt a Williamsszel a szerződéshosszabbítás lehetőségéről, azonban az anyavállalat, a Bacardi Group úgy döntött, hogy a továbbiakban felfüggeszti a Forma-1 szponzorációt és a sportágba való invesztálást.

"Már voltak tárgyalások a 2018 utáni időszakról, és amíg mi jeleztük, hogy van hajlandóságunk a folytatásra, addig a Bacardi Group közölte velünk, hogy amint az év végénlejár a velünk kötött megállapodásuk, eltávoznak a Forma-1-ből. Sok márkájuk van, amelyeknek lehetőségük van támogatni, és nyilvánvaló, hogy idővel fejlődik prioritási stratégiájuk ilyen szempontból" - kommentálta a helyzetet a globális szakportál megkeresésére a helyettes csapatfőnök, Claire Williams.

lance_stroll_f1_winter_testing_barcelona_day_uc32z6yje5px.jpg

A Martini távozása egyértelműen komolyabb anyagi veszteséget fog jelenteni a Williamsnek, elvégre névadó szponzori szerepkört is betölt. Ugyanakkor most a grove-i együttesnek két olyan versenyzője van Sergey Sirotkin és Lance Stroll személyében, akik eléggé komoly pénzügyi háttérrel rendelkeznek - előbbi az SMP Racingnek, utóbbi pedig az édesapjának köszönhetően.

A két fél szakításának lehetséges oka lehet az is, hogy idén a Williams nem teljesítette azon feltételt, miszerint legalább az egyik versenyzőnek 25 évesnek vagy annál idősebbnek kell lennie, mivel Stroll 19, Sirotkin meg 23 éves. (Érdekesség, hogy eközben a csapat "hivatalos fiatal versenyzője", Oliver Rowland 25, a teszt- és tartalékpilóta Robert Kubica pedig 33 esztendős.)

Tehát, a Martini még az idei évben folytatja a Williamsszel való közös munkát, többek között megünnepelve a Martini Racing 50. évfordulóját.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5813703680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása