F1 - IDŐ ELŐTT KISZIVÁRGOTT EGY KÉP AZ ÚJ TORO ROSSÓRÓL

dwkohrcwsaaholh.jpg

Noha a faenzai gárda jövő hétfőn tervezte bemutatni a 2018-as autóját, már most közzétett róla egy fényképet.

Néhány héttel ezelőtt jelentette be a Toro Rosso, hogy február 26-án, hétfőn, közvetlenül a barcelonai tesztsorozat kezdte előtt fogja leleplezni a 2018-as autóját. Azonban minden jel arra mutat, hogy még maguk a faenzaiak sem tudták kivárni az időpontot.

Az olasz középcsapat 2018-as és egyben első Honda-hajtású versenygépe szerdán nedves pályán tette meg az első kilométereit Misanóban, a kétszeres endurance-világbajnok Brendon Hartley-val a volánnál. A motorsport.com információi szerint már korábban kiszivárgott több kép is az interneten, úgyhogy végül a csapat is közzétett egy fotót az STR13-asról.

Toro Rosso on Twitter

Why settle for a leaked photo, when you can have an original � #STR13

A kép alapján úgy fest, hogy a Toro Rosso nemigen nyúlt bele az autó dizájnjába, de a halo - akárcsak az is többi autóra - felkerült. A csapat idei versenyzői Hartley és a 2016-os GP2-bajnok Pierre Gasly lesznek.

A Sauber is pályára küldte a 2018-as autóját

Azonban nem a Toro Rosso volt az egyedüli csapat, amelynek idei gépe túlesett a bejáratáson - a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán ugyanis pályára gördült a Sauber autója, a C37-es is:

Sauber F1 Team on Twitter

First glimpse of the #C37 on track� So much to do in so little time � #filmingday #f1 https://t.co/s96codovYP

Ezzel a Red Bull után újabb két csapat döntött úgy, hogy már a kollektív tesztelés kezdete előtt beáldozza az egyik forgatási napját, amelyen - mint az ismeretes - az autó maximum 100 kilométert tehet, a Pirelli speciális bemutatógumijain. Bízunk benne, hogy a faenzai és a hinwili alakulat valamivel sikeresebben zárta a shakedown-t, mint tette azt a Milton Keynes-i négyszeres konstruktőri bajnok istálló.

Fotó: Scuderia Toro Rosso - Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9413688092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása