"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

WTCR - NASH IS VISSZAMEGY A BTCC-BE

2018. február 10. - KovatsOliver

2017-2017_zhejiang_saturday---54_james_nash_116.jpg

Tom Chilton után egy újabb brit versenyző döntött úgy, hogy 2018-tól visszatér a Brit Túraautó Bajnokságba, azaz a BTCC-be.

Azt még a karácsonyi ünnepek előtt megtudhattuk, hogy a Túraautó Világbajnokságot (WTCC) a tavalyi évben a harmadik helyen záró Tom Chilton idén már nem fog nemzetközi szinten versenyezni a túraautózás világában, és visszatér a Brit Túraautó Bajnokságba, ahol a Motorbase alakulat Fordját fogja terelgetni.

Most viszont egy újabb versenyző döntött hasonlóképpen, mégpedig James Nash, aki számára szintén nem ismeretlen a BTCC, ugyanis korábban 2009 és 2011 között versenyzett ott, és eddigi legutolsó évében meg is nyerte a függetlenek bajnokságát a Triple Eight Racing Vauxhall Vectrájával. Egy évvel később pedig már a Túraautó Világbajnokságban versenyzett a Team Aon Ford Focusával, majd 2013-ban a Craft-Bamboo Chevrolet Cruze-jával bizonyíthatott. Bizonyított is, ugyanis két győzelemmel megnyerte az akkor még Yokohama Trophy néven futó privát értékelést, az összetett meg a harmadik pozícióban zárta, Yvan Muller és Gabriele Tarquini mögött.

2017-2017_zhejiang_race_2---54_james_nash_213.jpg

Legközelebb 2015 végén bukkant fel újra a túraautózás világában Nash, amikor is a makaói záróhétvégére beugrott a Proteam Racinghez, de tavalyelőtt és a tavalyi év folyamán már ismételten a Craft-Bamboo színeit képviselte. 2016-ban éppen csak kikapott Stefano Cominitől a bajnoki címért vívott csatában, a 2017-es szezont pedig a hetedik helyen zárta.

A Craft-Bamboo Racing éppen a tegnapi nap folyamán ismertette a döntését, miszerint nem fog versenyezni a Túraautó Világkupába (WTCR), és ezzel a TCR Európa-kupa felé veszi az irányt. A silverstone-i csapathoz hasonlóan pedig Nash is továbblép - a brit idén a BTC Norlin Racing egyik Honda Civic Type-R-jét fogja terelgetni a BTCC-ben.

"Örülök, hogy csatlakozhatok a BTC Norlin Racing-hez. A tél folyamán számos lehetőséget megvizsgáltunk, de a Norlin egy ajánlatot tett nekünk, amelyet nem tudtunk visszautasítani. A Honda Civic pedig bebizonyította, hogy azon autók egyike, amelyet meg kell előzni, úgyhogy biztos vagyok afelől, hogy már az elejétől fogva versenyképes leszek" - mondta Nash, aki Chris Smiley csapattársa lesz a Chevrolet-ket az idei évre leváltó BTC Norlin Racing kétautós felállásában.

A 32 éves versenyző az eddigi három BTCC-s éve során egyszer tudott futamot nyerni a 72 indulása során, és további tíz alkalommal állhatott fel a dobogó második vagy harmadik fokára.

2017-2017_dubai_friday---54_james_nash_13.jpg

"Izgatottak vagyunk a 2018-as szezonnal kapcsolat kilátásaink miatt, és most, hogy már két fiatal versenyzőnk és autónk van, jó eséllyel pályázhatunk a dobogós helyezésekért minden egyes fordulón. James-nek pedig megvan a karaktere és az eltökéltsége a győzelemhez is, így örömmel üdvözöljük őt a BTC Norlin Racing-nél" - kommentálta a hírt Bert Taylor, a BTC főnöke.

A Brit Túraautó Bajnokság idei szezonja április 8-án, Brands Hatch-ben veszi majd kezdetét. Mi pedig az alábbi statisztikákkal búcsúzunk James Nash-től, aki jelen állás szerint (egy időre biztosan) távozott a nemzetközi túraautózás világából.

James Nash WTCC-karrierje számokban

  • 47 verseny
  • 2 csapat (Team Aon, Craft-Bamboo Racing)
  • 2 autó (Ford Focus S2000 TC, Chevrolet Cruze 1.6T)
  • 2 futamgyőzelem
  • 0 pole pozíció
  • 0 leggyorsabb kör
  • Legjobb bajnoki helyezés: 3., 2013-ban

James Nash TCR-karrierje számokban

  • 42 verseny
  • 2 csapat (Proteam Racing, Craft-Bamboo Racing)
  • 2 autó (Ford Focus ST, SEAT León TCR)
  • 2 futamgyőzelem
  • 0 pole pozíció
  • 2 leggyorsabb kör
  • Legjobb bajnoki helyezés: 2., 2016-ban

Fotó: TCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8813652380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.