"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F2 - A BAJNOKCSAPAT IS ISMERTETTE A FELÁLLÁSÁT 2018-RA

2018. február 10. - KovatsOliver

_fer3601_4323012.jpg

A 2017-es csapatbajnokságot megnyerő Russian Time is bejelentette a versenyzőit a Forma-2 2018-as idényére.

Csütörtökön érkezett a hír, miszerint a Russian Time mégsem fordít hátat a Forma-2-nek friss csapatbajnokként, és ott lesz a rajtrácson lévő tíz csapat között. A minap az oroszok pedig a versenyzőiket is nyilvánosságra hozták.

A csapat #1-es számú autóját a Forma-2-ben a 86 futamával már veteránnak számító tavalyi bajnoki ezüstérmes, Artem Markelov vezetheti majd. A csapattársa pedig Tadasuke Makino lesz, aki tavaly a Forma-3-as Európa-bajnokságot a HitechGP színeiben a tizenötödik helyen zárta - a legjobb eredménye egy harmadik hely volt a Red Bull Ringről. A 20 éves japán -, aki tagja a Honda nevelőprogramjának, a Formula Dream Projectnek - előtte megfordult a japán Forma-4-ben, a Forma-3-ban, valamint a Super GT-ben.

"Nagyon erős volt a 2017-es évünk, amikor is Charles Leclerc mögött lettem második öt futamgyőzelemmel, úgyhogy szép lenne idén még egy pozícióval előrébb kerülni" - kommentálta a hírt Markelov.

_r3i2569_4372935.jpg

"Ötévesen kezdtem el gokartozni, és mindig az volt az álmom, hogy a motorsport topkategóriájában versenyezzek - ehhez most egy lépéssel közelebb kerültem. Már nagyon várom, hogy a tavalyi bajnok, a Russian Time színeiben menjek. Köszönöm a rajongóknak és mindenki másnak, akik támogattak engem. Remélem, mindenki elvárásainak meg tudok felelni" - nyilatkozta Makino, aki már a tavalyi év végén, az abu-dzabi záróteszten pályára gördülhetett a Russian Time autójával.

"Bajnokcsapatként már nagyon várjuk, hogy az #1-es és a #2-es számú autókat futtassuk 2018-ban, amikor is egy újabb izgalmas és szoros bajnokságra van kilátás" - nyilatkozta a csapatfőnök Svetlana Strelnikova.

A Russian Time-nak ez lesz a hatodik szezonja a GP2-ben/F2-ben - ez idő alatt az orosz csapat 16 futamgyőzelmet, és két csapatbajnok címet (2013, 2017) szerzett.

A bejelentést követően így fest a Forma-2 2018-as mezőnye:

  • Arden International: Nirei Fukuzumi
  • ART Grand Prix: George Russell, Jack Aitken
  • Carlin: Lando Norris, Sergio Sette Câmara
  • Campos Racing: Luca Ghiotto
  • Charouz: Antonio Fuoco, Louis Deletraz
  • Prema Racing: Nyck de Vries, Sean Gelael
  • Russian Time: Artem Markelov, Tadasuke Makino

Fotó: FIA Formula 2 Media (Andrew Ferraro, Joe Portlock)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3213651076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.