"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

GP3 - ÚJABB VERSENYZŐJÉT ERŐSÍTETTE MEG A CAMPOS RACING

2018. február 04. - KovatsOliver

_l5r2578_4371214.jpg

Leonardo Pulcini jövője egy csapatváltással vált biztossá, ezzel pedig már kilenc hely kelt el a GP3 2018-as rajtrácsán.

A 19 esztendős versenyző, aki tavaly az Euroformula Open bajnokaként érkezett meg a mezőnybe, az első évét az Arden International színeiben 20 ponttal a GP3-as bajnoki tabella 14. helyén zárt, amelyhez sokat tett hozzá a barcelonai szezonnyitón elért második helye. Igaz, az abu-dzabi főversenyen közel volt egy hasonlóan kiemelkedő eredményhez, ám ettől pont csapattársa, Niko Kari ütötte el, amikor összeértek.

_r3i0500_4371868.jpg

Pulcini idén azonban már a Campos Racingnél folytatja a pályafutását, ahol a rajta kívül idáig még Simo Laaksonen indulását erősítették meg - a harmadik versenyző kilétét még homály fedi. A spanyolok már nem ismeretlenek a római születésű pilótának, ugyanis az Euroformula Openben velük ért fel a csúcsra, hét győzelmet szerezve abban a szezonban.

"Rendkívül büszke és boldog vagyok amiatt, hogy visszatérhetek a Campos Racinghez, amely egy nagyon fontos csapat a pályafutásomban, ugyanis itt tanultam meg eddig mindent a versenyzéssel kapcsolatban. Emellett, már nyertem is a Camposszal. Ők a családom a versenyzés világában, és tudom, már alig várják, hogy segíthessenek engem" - kezdte gondolatait a csapat közleményében Leonardo Pulcini. 

"Mindent összeraktunk, és az idei szezonban bizonyítani szeretnénk. Úgy gondolom, versenyképes csomagunk van ahhoz, hogy versenyben lehessünk a győzelemért. Együtt teszteltünk Abu-Dzabiban, és az autó eléggé versenyképesnek tűnt ehhez. A csapat munkamorálja nagyszerű, én pedig magabiztosnak érzem magamat. Készen állok a szezonkezdetre" - zárta a gondolatait az olasz.

leonardo_pulcini_adrian_campos_firma-nlbov6n5b3krte2esbntn1iafe1d24xv9zvuzrrp1k_1.jpg

Adrian Campos, a csapattulajdonos így kommentálta a hírt: "Örömmel üdvözöljük Leót a Campos Racingnél ismételten. Nagyon tehetséges versenyző, ebből adódóan sokat várunk tőle. A célunk pedig az, hogy megismételjük a korábbi sikereinket."

Így fest a GP3 2018-as mezőnye az újabb bejelentést követően:

  • Arden International: Gabriel Aubry
  • ART Grand Prix: Callum Ilott, Nikita Mazepin, Jake Hughes, Anthoine Hubert
  • Campos Racing: Simo Laaksonen, Leonardo Pulcini
  • MP Motorsport: Niko Kari, Dorian Boccolacci

Fotó: GP3 Media, Campos Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6713633666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.