F2 - GHIOTTO A CAMPOS RACINGHEZ IGAZOL 2018-BAN

_t9i0491_4275728_1.jpg

A 2017-es Formula-2-es bajnokság negyedik helyezettje, Luca Ghiotto idén már a Campos Racing csapatát erősíti, miután tavalyi csapata, a Russian Time kivonult a sorozatból. 

Az olasz versenyző harmadik szezonját kezdheti meg a kategóriában, ha idevesszük a 2016-os GP2-es szezont is. Akkor a Trident csapattal kezdte meg szereplését a sorozatban, majd 2017-re a Russian Time alakulatához szerződött, ahol összességében nem nyújtott rossz teljesítményt, hiszen a bajnokság negyedik helyén végzett úgy, hogy futamot is tudott nyerni, viszont alulmaradt csapattársával, Artem Markelovval szemben. 

Az idei évben az olasz már a spanyol Campos Racinget fogja erősíteni, ahol reményei szerint harcba szállhat a bajnoki trófeáért. Nem lesz egyszerű dolga, hiszen az ellenfelek nem mások lesznek, mint George Russell, vagy a McLaren szupertehetsége, Lando Norris, csak hogy a legnagyobb sztárokat említsük. 

Kíváncsian várjuk Ghiotto szereplését - akár még esélye is lehet, ha a Campos jól alkalmazkodik az új generációs Formula-2-es autókhoz, amiket már V6-os motorok fognak hajtani, a Forma-1-es technikákhoz hasonlóan.

A Forma-2-es idény idén Bahreinben, április 7-én fog elrajtolni.

A bejelentést követően így fest a Forma-2 2018-as mezőnye:

  • Arden International: Nirei Fukuzumi
  • ART Grand Prix: George Russell, Jack Aitken
  • Carlin: Lando Norris, Sergio Sette Câmara
  • Campos Racing: Luca Ghiotto
  • Charouz: Antonio Fuoco, Louis Deletraz
  • Prema Racing: Nyck de Vries, Sean Gelael

Fotó: FIA Formula 2 Media (Zak Mauger)

Írta: Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7013617854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat