F1 - MEGERŐSÍTETTE A RENAULT, HOGY MIKOR MUTATKOZIK BE A 2018-AS AUTÓJA

2017_abu_dhabi_gp_friday_117.jpg

A korábbi pletykák nem bizonyultak tévesnek, ekkor érkezik az új Renault RS18-as!

Mint az ismeretes, a Renault a Lotus F1 Team-et visszavásárolva, 2016-ban tért veszi a Forma-1-be gyári csapatként, és azóta már a harmadik szezonjára készül, mégpedig azzal a céllal, hogy előbb-utóbb visszatérjen a csúcsra, ahol utoljára 2006-ban járt Fernando Alonsóval.

Az elmúlt hetekben már lehetett hallani pletykákat, hogy a franciák idei autója, az RS18-as -, hasonlóan a Sauber C37-eshez - február 20-án kerül közszemlére, azonban a hír megerősítésére egészen mostanáig kellett várnunk: a csapat ugyanis a Twitteren elárulta, hogy valóban keddhez három hétre rántja majd le a leplet az autójáról, online.

Renault Sport F1 on Twitter

The rumours were true... The covers will officially come off on 20 February. Tune in on the day! #RS18 #LaRS18IsComing

Enstone-ban az idei évre ráadásul egy igencsak erős versenyzőpáros állt össze Nico Hülkenberg és Carlos Sainz révén, ráadásul Marcin Budkowski, az FIA korábbi technikai ellenőre is a csapat segítségére lesz majd, aki hivatalosan áprilisban áll majd munkába.

Ezzel a tweettel pedig nyilvánvalóvá vált, hogy már csak a Red Bull és a Haas adós egy hasonló jellegű bejelentéssel.

A 2018-as autóbemutatók időpontjai és helyszínei:

Csapat Autó Bemutató ideje Bemutató helyszíne
WILLIAMS FW41 2018. február 15., csütörtök London, Egyesült Királyság
RENAULT RS18 2018. február 20., kedd Online
SAUBER C37 2018. február 20., kedd Online
MERCEDES W09 2018. február 22., csütörtök Silverstone, Egyesült Királyság
FERRARI ??? 2018. február 22., csütörtök Online
MCLAREN MCL33 2018. február 23., péntek Online
TORO ROSSO STR13 2018. február 25., vasárnap Barcelona, Spanyolország
FORCE INDIA VJM11 2018. február 25., vasárnap Barcelona, Spanyolország
RED BULL RB14 ???  ???
HAAS VF18 ??? ???


Fotó:
 MakFormula1

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1813614559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása