FE - MINDÖSSZE EGYETLEN HÉTVÉGE UTÁN TÁVOZIK A DRAGON ÚJONCA

20171203131232dsc4356.jpg

Neel Jani és a Dragon Racing útjai már az első két ePrix után szétváltak. 

A korábban az Endurance Világbajnokságban, a Porsche LMP1-es alakulatának színeiben versenyző Neel Jani újoncként igazolt a negyedik szezonra a Formula-E-be, a Dragon Racing csapatához. Az amerikai istálló az elmúlt néhány hétben vált függetlenné, miután szakított technikai partnerével, az anyagi gondokkal küzdő Faraday Future-rel.

Úgy hírlik, az alakulat azért válik meg a versenyzőjétől, mert nem jön létre a 2019 őszétől a Formula-E-ben gyári csapattal induló Porschével egy olyasféle együttműködés, mint amilyen van a Venturi és a HWA, vagy az Andretti és a BMW között. Ráadásul a szezonnyitó hongkongi hétvége is katasztrofálisan alakult az amerikaiaknak, akik a mezőnyben szereplő csapatok közül egyedülikként nem szereztek pontot. Neel Jani kifejezetten szenvedett, de Jerome d'Ambrosio sem volt sehol sem a TOP-10-hez képest.

20171202131551als5035.jpg

"Előre nem látott változások következtében a Dragon Racinggel úgy döntöttünk, hogy a jövőre nézve a csapat és a saját magam érdekében véget vetünk az együttműködésünknek. Köszönöm a Dragon Racingnek, hogy lehetőséget adtak arra, hogy megtapasztaljam a Formula-E-t. A legjobbakat kívánom nekik a jövőben." - nyilatkozta a svájci a motorsport.com-nak.

Ezzel Janinak 2018-ban már csak a Rebellion Racing LMP1-es programjára kell koncentrálnia a WEC-ben, amellett, hogy továbbra is a Porsche kötelékében marad.

Egyelőre hivatalos bejelentés nem érkezett annak kapcsán, hogy ki lesz az utódja majd a 34 esztendős pilótának. A globális szakportál úgy tudja, hogy a DS Virgin Racingnél egy szezont eltöltött José Maria Lopez, a háromszoros túraautó-világbajnok lehet majd a befutó. Az argentinon kívül még Mike Conway neve merült fel, aki a tavalyi párizsi fordulón ugrott be Loic Duval helyére. 

Fotó: LAT/Formula-E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3713547133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat