ILYEN VOLT A 2017-ES ÉV A BRAKING NEWS MOTORSPORTON

21151255_10155485125947936_7268283688092570225_n_1.jpg

A 2018-as esztendőbe átlépve többek között azt is megmutatjuk, hogy mely cikkeinket olvasták a legtöbben az előző évben.

Oldalunk, a Braking News Motorsport viszonylag eredményes esztendőt zárt 2017-ben, amelyet az is bizonyít, hogy a weboldalunk lapletöltéseinek száma még az ősz folyamán meghaladta az 1 milliót. Igaz, ezen mérföldkő elérésében nagy szerepet játszott az, hogy egy partneri megállapodás keretein belül számos cikkünk megjelent a Totalcar.hu címoldalán, ugyanis az elmúlt három esztendő folyamán elért 1.171 millió lapletöltésből 645885-öt az előző évben regisztráltunk. A 365 nap során pedig összesen 792 cikket írtunk.

ferrucci_kari_altoe.jpg

Fotó: Landek Norbert, TCR Media

Akárcsak tavaly, úgy interjúkból idén sem volt hiány: 2017-ben három versenyző nyilatkozott csapatunknak. A sort a Haas Forma-1-es csapatának tesztversenyzőjével, az amerikai Santino Ferruccival nyitottuk, majd az Arden International GP3-as alakulatának finn üdvöskéjével, Niko Karival beszélgettünk, novemberben pedig a TCR-ben a WestCoast Racing és a M1RA csapatát is megjárt Giacomo Altoét csíptük el.

2017 olyan szempontból is mérföldkövet jelentett a számunkra, hogy két nyereményjátékkal is kedveskedhettünk Olvasóinknak. Közvetlenül a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéje előtt öt darab páros belépőjegyet sorolhattunk ki az esemény pénteki és szombati napjára a Totalcar -, amely csapatának rendkívül hálásak vagyunk - jóvoltából. Szeptemberben pedig öt 10 Years of WTCC könyvet volt lehetőségünk nyereményjátékra bocsátani, köszönhetően a szerzők nagylelkű felajánlásának.

nyeremenyjatek_kepek.jpg

Facebook-oldalunkon pedig a kedvelőink száma 4168-ról 5656-ra növekedett a 2017-es év folyamán, ami majdnem másfél ezer új követőt jelent. Ebben pedig a Totalcar mellett másik partnerünk, a Fernando Alonso Fans csoport is a segítségünkre volt.

Végül íme, a 15 legolvasottabb cikkünk 2017-ből!

15.) F1 - Íme, a 2021-től érvényes motorszabályok tervei (október 31.) 

Már hosszú hónapok óta arról mentek a találgatások, hogy motorfronton mit hozhat a Forma-1 2020 után, amikor is a Nemzetközi Automobil Szövetség október végén felvázolta a fő csapásvonalakat, amelyek alapján úgy néz ki, hogy meg fog maradni 1.6 literes, hibrid technológia, de számos dolog változik rajta, hogy a motorok olcsóbbak és egyszerűbbek legyenek.

14.) F1 - Továbbra is áll a bál a felfüggesztések körül (február 14.)

A Forma-1-es előszezon egyik leggyakrabban emlegetett témája a felfüggesztések körüli cirkusz volt, amelyet az robbantott ki, hogy a Ferrari írt egy levelet annak kapcsán az FIA-nak, szabályos-e a Mercedes rendszerére hajazó koncepciójuk. Azonban Charlie Whiting, a szövetség versenyigazgatója nem adott egyértelmű választ, így még nagyjából egy hónappal a szezon rajtja előtt is kérdéses volt, hogy legális-e a Mercedes és a Red Bull felfüggesztése.

13.) F1 - A Haas elégedett a Ferrari fejlődésével (március 6.)

A Barcelonában megrendezett előszezoni teszteket követően Günther Steiner, a Haas F1 Team csapatvezetője nagyon elégedetten nyilatkozott annak kapcsán, hogy a Ferrari erőforrása a tél folyamán számottevő fejlődésen ment keresztül.

12.) F1 - Apa, kezdődik! Elrajtol hétvégén a Forma-1 mezőnye! (március 22.)

Így vezettük fel a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat.

11.) F1 - Megerősítette 2018-as versenyzőit a Sauber (december 2.)

December elején, egy nagyszabású milánói bemutató keretein belül az Alfa Romeo Sauber F1 Team bejelentette, hogy 2018-ban Marcus Ericssonnal és a Forma-2-es bajnokságot 2017-ben toronymagasan megnyerő Charles Leclerc-rel lesz ott a rajtrácson, emellett arról is lerántotta a leplet, hogy milyen színekben fog pompázni a csapat idei autója.

10.) F1 - Kiszállással fenyeget a Ferrari (november 3.)

A Renault-hoz és a Mercedeshez hasonlóan a Ferrari tetszését sem nyerte el a néhány nappal korábban, az FIA által bemutatott motorformula, amely a tervek szerint 2021-ben debütálna a száguldó cirkuszban, míg az Aston Martinét igen. Azonban az olaszok olyannyira hangot adtak nemtetszésüknek, hogy a kiszállás-kártyát is előrántották.

9.) F1 - Hivatalos: 2018-tól az FIA bevezeti a Halót! (július 19.) 

A nyár közepén a Nemzetközi Automobil Szövetség a csapatok többségének egyértelmű tiltakozása ellenére úgy döntött, 2018-től kötelezővé teszi a Halo névre hallgató fejvédőt a Forma-1-ben.

8.) F1 - Hivatalos: Csődbe ment a Manor! (január 6.) 

Szomorú hírrel indult az idei év, miszerint a Manor számára gazdasági szempontból nem maradt semmi remény, csődeljárás alá került.

7.) F1 - A McLaren már a Mercedesnél kopogtat? (március 16.)

A téli tesztek és a szezonnyitó melbourne-i futam között napvilágot azon pletyka, miszerint a McLaren már annyira menekülne a Hondától, hogy még a korábbi motorpartnerét, a Mercedest is felkereste. (Azóta kiderült, hogy a wokingi együttes a Renault-val folytatja majd,)

6.) F1 - Bemutatták a 2017-es Mercedest is! (február 23.)

Silverstone-ban mutatta be 2017. évi autóját, a W08 EQ Power +-t a Mercedes.

5.) F1 - A GP3-as éllovas megtalálta a Halo előnyét! (augusztus 5.)

Az azóta már GP3-as bajnokká avanzsált George Russell szerint van pozitív oldala is a sokak által gyűlölt, és szinte már boszorkányüldözés tárgyaként kezelt fejvédőnek.

4.) F1 - Több fontos döntés is született a Stratégiai Csoport ülésén! (április 26.)

A Stratégiai Csoport és a Forma-1 Bizottság április végi, párizsi ülésén döntés született annak kapcsán, hogy 2018-tól tilos lesz a T-szárnyak és a cápauszony használata, valamint elvetették a Halót a Pajzs javára.

3.) F1 - Narancssárgába burkolózott az új McLaren! (február 24.)

A McLaren online bemutatta a 2017-es gépét, az MCL32-est, amelyen a legszembetűnőbb változás a szín volt: a szürke köntösét narancssárgára cserélte.

2.) F1 - Bemutatták az új Renault-t, Prost különleges szerepben (február 21.)

A gyári Renault-istálló lerántotta a leplet a 2017-es masinájáról, az R.S.17-esről, a négyszeres világbajnok Alain Prostot pedig a csapat különleges tanácsadójaként nevezte meg.

1.) F1 - Itt a vége a rózsaszín háborúnak?! (augusztus 28.)

A TOP-15-ös listánk élén zárt azon cikkünk, amelyet a Force India csapatán belül, Sergio Pérez és Esteban Ocon között tomboló belviszályról, amely a két versenyzői spái ütközéseivel ért a tetőpontra, a kanadai és azerbajdzsáni incidens után.

Boldog, és autósportos eseményekben gazdag új esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Őszintén reméljük, hogy 2018-ban is minket olvastok majd! ☺

Fotó: Sahara Force India Formula One Team - Facebook

Írta: Braking News Motorsport

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4113537883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása