FE - 10 ÉV MÚLVA MÁR A FORMA-1 ELŐTT LESZ A FORMULA-E?

20171202131441dsc8972.jpg

Sir Richard Branson, a Virgin Csoport alapítója úgy véli, hogy az elkövetkezendő évtizedben felborulhat a versenysorozatok közötti rangsor, és a Forma-1 prémium helyét a Formula-E veheti majd át.

Richard Bransontól sem a Forma-1, sem a Formula-E nem áll távol, hiszen előbbi szériában több éven át is érintett volt, amikor 2009-ben a Brawn GP-t szponzorálta a Virgin Csoport, majd 2010-ben a Virgin Racing tulajdonosa volt - csapatát azonban két eredménytelen szezon után eladta a Marussiának. Branson csapata néhány esztendővel később az elektromos versenyzés világában bukkant fel, amikor 2014 őszén elstartolt a Formula-E.

20171126154402r3i8966.jpg

Az Alejandro Agag vezette szériában pedig már számottevően jobban teljesített a Virgin: az első szezonban az ötödik, a másodikban a harmadik, a harmadikban pedig a második pozícióban zárta a csapatok bajnoki pontversenyét. Ráadásul a negyedik szezon sem kezdődött rosszul a DS támogatását élvező, brit színekben versenyző alakulat számára, ugyanis két futam után a második helyet foglalja el az összetettben, ráadásul Sam Bird nyitófutamos diadala révén már győzelemmel is büszkélkedhet.

A milliárdos Branson úgy gondolja, hogy a Formula-E-nek mindene megvan ahhoz, hogy 10 éven belül átlépje a Forma-1-et népszerűségben - nyilatkozta a kínai The Post-nak: "Ez egy fantasztikus platform ahhoz, hogy megvillanjon az elektromos autók egyre inkább előrenyomuló technológiáinak a fénye. Emellett megmutatja, hogy az elektromos autók sem lassúak és unalmasak, sőt, menők, élvezetesek és fenntarthatóak. Hihetetlenül izgalmas és nagyon gyorsan nő ez az egész, és minden szezon új kezdeményezéseket hoz."

fe_2017_hkg_start_f1_2017_abudhabi_start.jpg

"Azt is meg merem kockáztatni, hogy azt mondom, 10 éven belül a Formula-E meg fogja előzni a Forma-1-et, amennyiben az a jelenlegi útját folytatja majd. Meg is kéne, hogy előzze, ugyanis a világon tiszta autóknak kellene üzemelniük. Mindenünk megvan ahhoz, hogy kimásszunk a szennyező autók világából, és ezt az utat a Formula-E vezetheti."

Branson, mint a megújuló energia egyik nagy híve, azt mondja, hogy az elektromos formulaautós versenysorozat nagyon fontos szerepet fog játszani a tudatosság növelésében: "Már nagyon sokat tett a Formula-E a tudatosság előtérbe helyezéséért - olyan dolgok terén, mint például a klímaváltozás. Pozícióban vagyunk ahhoz, hogy inspiráljuk a versenyzés szerelmeseitől kezdve egészen a kormányokig az embereket arra, hogy vegyék ki a részüket az olyan problémák kezeléséből, mint amilyen például a klímaváltozás."

Fotó: LAT/Formula E, Alastair Staley/LAT/Formula E, Zimbio (AFP)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr313523111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása