F1 - MEGVAN, MELYIK GUMIKAT SZÁLLÍTJA A PIRELLI A 2018-AS SZEZON ELSŐ HELYSZÍNEIRE

2017_abu_dhabi_gp_preview_030.jpg

A Forma-1 hivatalos és egyben kizárólagos gumibeszállítója hétfőn ismertette a nagyérdeművel, hogy a rendelkezésre hét slick abroncsból mely hármat-hármat fogja a csapatok rendelkezésére bocsátani a 2018-as idény első három versenyén.

Noha még csak bő két hét telt el a 2017-es szezon utolsó versenye, az Abu Dhabi Nagydíj, máris tudjuk, hogy mely Pirelli-keverékeket láthatjuk majd a következő szezon első néhány futamán. Mint azt tudjuk, 2018-tól már hétféle száraz pályára alkalmas abroncskeverékből válogathat az olasz-kínai gumicég, miután a paletta kibővül a hiperlágy és a szuperkemény gumival.

Azonban a Pirelli hétfői kommünikéjéből kiderült, hogy még várnunk kell az újdonságok bemutatkozására, ugyanis az első három Forma-1-es versenyhétvégén a kettő közül egyik sem fog felbukkanni a következő esztendőben. Ausztráliában, a szezonnyitó helyszínén a lágy, a szuperlágy, valamint az ultralágy papucsokból válogathatnak a csapatok. A második állomáson, Bahreinben a közepes - lágy - szuperlágy kombinációt láthatjuk majd, míg Kínában a közepes, a lágy, illetve a szuperlágy kihagyásával az ultralágy abroncs áll majd a résztvevők rendelkezésére.

Ahogyan az pedig korábban is volt, minden versenyzőnek kell igényelnie legalább egy-egy garnitúrát mindhárom keverékből, a többi 10 szettről szabadon dönthetnek. Emellett a pilóták az aktuálisan leglágyabbik abroncsból félre kell tenniük egy szettet az időmérő edzés harmadik szakaszára. Ezt természetesen visszakapják azon versenyzők, akik a legjobb tízbe kvalifikálnak, míg a többiek megtarthatják a futamra. A versenyen meg a keményebbik abroncsok egyikét is fel kell használniuk a pilótáknak.

Íme, a 2018-as szezon első versenyeinek gumiválasztékai:

19515_04-tab4-eng.jpg

Fotó: MakFormula1 | Táblázat: Pirelli

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3813473557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása