F1 - MENESZTETTÉK A HONDA MOTORPROJEKTJÉNEK VEZETŐJÉT

2017_japanese_gp_race_day_045.jpg

Átszervezik a Honda vezérkarát - még egy ilyen évet nem engedhet magának a japán gyártó a Forma-1-ben.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, három finoman szólva sikertelen év után a McLaren szakított a Hondával, amelynek motorjai jövőre már a Toro Rosso autóit fogják hajtani. Japánban azonban az új partnerség előtt átszervezések mennek végbe.

Ennek fő lépése a technikai igazgató, Yusuke Hasegawa menesztése - derült ki a japánok közleményéből. A 2016 elején Yasuhisa Arai utódjaként foglalta el a pozícióját, ellátva a szakurai gyárban és a versenycsapatban való kötelességeit.

yusuke_hasegawa_f1_grand_prix_germany_practice_ggilicviopex.jpg

Hasegawa Fernando Alonsóval, 2016-ban.

A naptári év végén távozó japán szakember helyét két szakember fogja átvenni: a pálya mellett Toyoharu Tanabe fogja segíteni a Honda munkáját, míg a motorsport.com értesülései szerint Yasuaki Asaki fogja felügyelni a fejlesztéseket a központban.

Tanaba már 1984 óta van a Honda alkalmazásában (jelenleg a Honda Performance Development vezetőjeként), az azóta eltelt évtizedek folyamán olyan ismert Forma-1-es versenyzőkkel dolgozott már együtt, mint Gerhard Berger vagy Jenson Button, de már a japánok IndyCar-projektjében is vállalt szerepet.

S noha Hasegawa távozik a Forma-1-es projektből, a Hondától nem fog - ha minden igaz, a kutatói és fejlesztői részegen fog tevékenykedni főmérnökként. A változások január 1-től lépnek érvénybe.

Fotó: MakFormula1, Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7613453477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása