GP3 - TOPCSAPATHOZ IGAZOLT A FERRARI TEHETSÉGE

24301092_1817260408284719_2181937602907777228_n.jpg

Az ideáig a Forma-3-as Európa-bajnokságban versenyző Callum Ilott 2018-tól a GP3-ban folytatja a pályafutását, mégpedig a széria egyik legdominánsabb csapatánál.

Callum Ilott októberben csatlakozott a Ferrari Versenyzői Akadémiához, a minap pedig kiderült, hogy három év után elhagyja a Forma-3-as Európa-bajnokság mezőnyét. A 19 éves brit versenyző az előző hónapban megnyerte a Forma-3-as Makaói Nagydíj kvalifikációs versenyét - amúgy az Európa-bajnokságot idén hat győzelemmel és tíz pole pozícióval a negyedik helyen zárta.

A brit ifjonc a múlt héten pedig már Abu Dhabiban, a GP3 szezonvégi gyakorlásán bukkant fel, amelyen az ART Grand Prix autóját vezette. Néhány nappal később, hétfőn délelőtt a francia gyökerekkel rendelkező alakulat bejelentette, hogy 2018-ban Ilott lesz az egyik pilótája.

24176824_1816195231724570_6826122459907811191_n.jpg

"A Ferrari Versenyzői Akadémiával közösen azt a döntést hoztuk, hogy a GP3-ban fogok menni az ART-tal. Nagyon örülök annak, hogy megtettük az első lépést az együttműködésünkben. Az ART egy nagyon profi csapat, amelyet már számos alkalommal bizonyított a GP3-ban, úgyhogy már izgatott vagyok amiatt, hogy hamarosan megkezdhetem a munkát ott. Valóságos kiváltság, hogy az enyém lett az egyik ülés az ART-nál. Már nagyon várom az új autót, az új pályákat és az új kihívásokat, valamint azt, hogy megmutathassam, mit tudok." - nyilatkozta Ilott.

Az ART Grand Prix kétség kívül lenyűgöző teljesítményt nyújtott a GP3 2017-es idényében: toronymagasan megnyerte a csapatbajnokságot, továbbá George Russell-lel, Jack Aitkennel, Nirei Fukuzumival és Antoine Hubert-rel az egyéni összesítés kibérelte az első négy pozíciót. 

"Boldogsággal tölt el az, hogy a csapatunkban üdvözölhetjük Callumot." - kezdte gondolatait az ART-istálló közleményében az elnök Sebastien Philippe, majd így folytatta: "Ugyanis korábban megmutatta, hogy nagyon érdekes potenciállal rendelkezik. Semmi kétségünk afelől, hogy minden megvan ahhoz, hogy 2018-ban a bajnoki címért harcoljon."

24232397_1816195615057865_6660572317621186212_n.jpg

Callum Ilott többszörös gokartbajnokként és a Red Bull támogatásával mutatkozott be a formulaautózás világában a 2015-ös évben, mégpedig a Forma-3-as Európa-bajnokságban megvetve a lábát. Az év végén távozott a Milton Keynes-iek junior programjából, ezt követően igazolt át 2016-ra a Van Amersfoort Racinghez, amely csapatnál két alkalommal tudott nyerni. A nagy áttörést az idei év jelentette a számára, amikor is lecsapott a széria egyik, ha nem a legjobb csapatának számító Prema Powerteam - ennek megfelelően, ahogyan azt korábban leírtuk, számos szép eredményt hozott a konyhára. Így talán nem is volt meglepő, hogy nem sokkal a Forma-3-as szezon vége után már a Ferrari neveldéjében találta magát.

A brit csapattársai Jake Hughes és Nikita Mazepin lehetnek, de tesztelt a csapatnak Tatiana Calderón és Gabriel Aubry is. Ilott az első versenyző, akinek biztos helye van a 2018-as rajtrácson.

Fotó: ART Grand Prix / Facebook, GP3 Media (Zak Mauger)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6213436453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása