GOKART - SZABÓ NIKOLAS: NEHÉZ PILLANATOK VANNAK MÖGÖTTÜNK, DE A VB MÁR CSAK ILYEN

vb11.jpg

Egyszer hallottam egy mondatot, ami azóta is foglalkoztat. Így hangzott: „Sose szállj ki a játékból, mert még a legeslegutolsó pillanatokban is lehetséges a győzelem!” Gyerek voltam még, amikor először találkoztam ezzel a mély mondanivalóval bíró rövid gondolattal. Mára bizton állíthatom, megértettem. Ez a hitről, a reményről és az elkötelezettségről szól. És, hogy jöttem rá, és talán ami még ennél is fontosabb hogyan jelenthetem ki ilyen rendületlenül azt, hogy mára mindent értek? Egyszerű. Volt, aki megtanítsa.

vb20.jpgSzabó Nikolas versenyről versenyre bizonyította be az egész 2017-es szezonja során, hogy Ő nem az a fajta ember, aki könnyedén feladná a dolgokat. A Portugáliában megrendezett világbajnokságon sem volt ez máshogyan. 

Nem ez volt életed legelső világbajnoki részvétele. Ezúttal milyen élményekkel gazdagodtál?

"Teljesen őszinte leszek, nagyon nem volt egyszerű és ennek több oka is volt. Szerintem az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy a VB előtt nem voltam edzeni a pályán, hiszen éppen azon a hétvégén Csehországban versenyeztem, amikor jöhettem volna begyakorolni a vonalvezetést, azonban így is folyamatosan a topp tízben mozogtam az edzéseken, sőt büszkeséggel töltött el, hogy a nevemhez kötődött a pénteki gyakorlás leggyorsabb köre. Az időmérőn sajnos nem volt szerencsém, ugyanis több rajtam kívülálló ok is nehezítette az amúgy sem könnyű helyzetünket, így 44. lettem a 72-ből. A futamokon a 22. illetve a 21. helyről rajtolhattam és innen lettem 13. valamint 16. Egy futamot sajnálatos módon ütközés miatt nem tudtam befejezni, a gokartomnak is komolyabb bajai lettek, valamint a kezemet is megütöttem. Feszített tempóban, de sikerült összeraknunk a technikát, így el tudtam rajtolni a szombati zárónapon. Az elődöntőben a 20. helyről rajtolva lettem 11. a döntőbe pedig a 35. helyről indulva a 18. pozícióig tudtam felverekedni magamat."

Mit gondolsz, csinálnál-e valamit máshogy most, hogy volt időd megemészteni az eseményeket?

"Ezt nehéz megmondani, mert mindig az adott szituációhoz kell alkalmazkodni. Persze igen, utólag okosabb az ember, így már én is látom, hogy talán az a kanyarbevétel úgy jobb lett volna, vagy az a beállítás hozhatott volna még egy kis erőt a motorba. De ezzel is az a baj, hogy nem tudjuk, hogy úgy valóban eredményesebbek lettünk volna. Valahol ennek is meg van a maga zamata. Ott, abban a helyzetben, az adott szituációban kell a legjobbnak lenned, utólag sajnos semmit nem tehetünk."

vb15.jpg

Mi volt a legjobb pillanat?

"Amikor kiküszöböltünk pár problémát, és a péntek reggeli warm up edzést a világbajnokság legjobb idejével nyerhettem meg. Fantasztikus érzés volt. Jöhetett volna hamarabb is ez a sebesség. (nevet) Maximalista vagyok, és mint minden versenyző én is győzni mentem ki, de úgy érzem kihoztam a helyzetből a maximumot."

Fotó: Szabó Nikolas média

Forrás: Szabó Nikolas média / Farkas Kitti

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6913399289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása