F1 - A HÁTRALÉVŐ KÉT FP1-EN PÁLYÁRA VIHETI A FORCE INDIÁT A MERCEDES NEVELTJE

sergio_perez_f1_grand_prix_mexico_qualifying_l9zpjwsae68x.jpg

Kedden megerősítették, hogy a GP3 újdonsült bajnoka, a brit George Russell Brazíliában és Abu Dhabiban részt fog venni a pénteki első szabadedzésen, mégpedig a Force India gépével.

Nagyon úgy fest, hogy igencsak ütős utánpótlása lesz a Forma-1-nek, amelynek az egyik tagja a GP3-as bajnokságot az idei évben az ART Grand Prix színeiben megnyerő George Russell lehet. A 19 éves brit versenyző -, aki a Mercedes kötelékébe tartozik - a Magyar Nagydíjat követő szezonközi teszten már vezethette a világbajnok csapat autóját, s a keddi bejelentés értelmében, a hátralévő kettő, a brazil és az arab versenyhétvége pénteki első szabadedzésen a Force India versenygépét, a VJM10-est is pályára viheti. Russell Interlagosban Pérez, Abu Dhabiban pedig Ocon autóját fogja vezetni.

"Rendkívül izgatott vagyok amiatt, hogy Brazíliában és Abu Dhabiban, a szabadedzésen vezethetem a Force Indiát. A 2017-es év már így is teli volt nagyszerű lehetőségekkel, de úgy gondolom, hogy két ilyen szerepléssel fantasztikus érzés zárni a szezont. Még sosem vezettem a VJM10-est, ahogyan Interlagosban sem, de valóban készen állok erre a kihívásra. A Force Indiának pedig hatalmas köszönetet szeretnék mondani ezért a lehetőségért, ahogyan a Mercedesnek is, amiért folytatják a támogatásomat." - kommentálta a hírt Russell.

_56i3965_4322043.jpg

"Nagyon örülünk annak, hogy George-nak adhatjuk ezt a sanszot. Ígéretes tehetség, akinek a GP3-as pályafutását fokozottan figyelemmel kísértük. George már számos alkalommal dolgozott a szimulátorunkban, és nagyon jól dolgozott a csapattal. Most, hogy bebiztosítottuk a negyedik helyet a bajnokságban, itt az ideális alkalom arra, hogy a jövőbe tekintsünk, és azzal, hogy szabadedzéses lehetőséget adunk neki, ki tudjuk értékelni a benne rejlő potenciált." - nyilatkozta a Force India főnöke, Vijay Mallya.

A silverstone-i bázisú alakulat a csapatbajnokságban zsinórban másodjára szerezte meg a negyedik pozíciót, és a következő évnek annak ellenére változatlan felállással fog nekivágni, hogy az idei év során Pérez és Ocon csatározása számos alkalommal ütközésbe torkollott.

Fotó: Zimbio, GP3 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5713200523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása