WTCC - MONTEIRO: "VÉRRÖGÖK BEFOLYÁSOLTÁK A LÁTÁSOM ÉS AZ IDEGEIM"

img_3240.JPG

A Túraautó Világbajnokság éllovasa, Tiago Monteiro nemrégiben beszélt az egy hónappal ezelőtt történt, súlyos barcelonai balesetéről, aminek következtében több hetet töltött kórházban.

A portugál versenyző 255 kilométer/órás sebességgel, fék nélkül csapódott a falnak és bizony kiderült, hogy agyrázkódás mellett más szövődményei is voltak a csúnya esésnek, hiszen több vérrög is kialakult a szervezetében. 

Monteiro azóta már elhagyhatta a kórházat, sőt, már elkezdte a felkészülést is a következő WTCC-fordulóra, amit majd Kínában fognak rendezni a jövő héten.

"A legnagyobb gond a kezdeti agyrázkódás volt, majd ehhez jött a két vérrög. Ezek szépen elkezdték nyomni a csigolyáimat, a szemem és az idegeimet. Ezek lehetnek hatással a versenyzésemre." - mesélte a széria hivatalos YouTube-csatornájának adott videóinterjújában.

A bajnoki éllovas ezután arról is beszélt, hogy bizony a maradandó károsodáshoz, de még a halálhoz is nagyon közel került: "Az autó megmentette az életem."

"Mindent egybevetve, lehetett volna sokkal rosszabb is, hiszen most itt vagyok. Tudok járni, tudok mozogni, sőt néhány hét múlva 100%-os állapotban leszek a versenyzéshez. A nap végén csak az számít, hogy a családdal vagy."

Nagyon reméljük, hogy több ilyen baleset nem lesz, hiszen szörnyű olvasni ezeket a sorokat, hála a jó égnek, itt most nem történt tragédia. 

Tiago Monteiro, the crash | Episode 3: the car saved my life

Still haven't subscribed to FIA WTCC on YouTube? ►► https://goo.gl/tdatIR I realise now the more I talk to doctors the more I look at my exams and the more I read about it. When something happens to you or someone close to your family you have a tendency to understand more about it.

Korábban Monteiro már beszélt a baleset körülményeiről, valamint a felépülés folyamatáról.

Fotó: Zimbio

Írta: Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2212941265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása