F1 - SAJTÓHÍR: SAINZ ÉS A MCLAREN ALÁÍRHAT A RENAULT-HOZ, A TORO ROSSO PEDIG A HONDÁHOZ

carlos_sainz_f1_grand_prix_italy_qualifying_vdstck1rjcjx.jpg

A legfrissebb sajtóhírek szerint Carlos Sainz 2018-ban már a Renault színeiben fogja folytatni a pályafutását, a McLaren és a Toro Rosso pedig jó eséllyel motorbeszállítót fog cserélni.

Érdekes sajtóhír jelent meg szombaton délután: az általában jól értesült motorsport.com úgy tudja, hogy a 2015 eleje óta a Toro Rossónál versenyző Carlos Sainz álma hamarosan teljesülhet, s egy gyári csapat színeiben lehet ott a Forma-1-es rajtrácson. A megnevezett forrás szerint a 23 esztendős spanyol versenyző a Renault-hoz igazolhat, de van egy csavar a történetben: ez a váltás akár még idén, a Maláj Nagydíj előtt megtörténhet.

Sainz a franciáknál Jolyon Palmer helyét venne át, ugyanis a 2014-es GP2-es bajnok alatt már régóta rezeg a léc, miután a teljesítménye kifejezetten gyengének mondható. Idén speciel még pontot sem szerzett, miközben csapattársa, Nico Hülkenberg már 34 egységnyit számlál.

Márpedig a Renault-nál nem olyan régen lenyilatkozták, hogy az év végéig el akarják kapni a Williams-t, a konstruktőri tabella ötödik helyéért. Ezért lenne logikus döntés leigazolni még idén Sainzot, bár tény, egy kicsit bűzlik a spekuláció ezen része.

A spanyol versenyző utódja pedig a Red Bull francia növendéke, a GP2-es bajnokságot tavaly megnyerő Pierre Gasly lenne a Toro Rossónál, az orosz Daniil Kvyat csapattársaként.

2017_belgian_gp_sunday_039.jpg

Azonban ez a Toro Rosso-szál is nagyon bonyolultan alakulhat, ugyanis a legfrissebb információk szerint motorbeszállítót cserélhet a faenzai istálló és a McLaren, tehát előbbi a Hondával, utóbbi meg a Renault-val folytatná a királykategóriában.

Ezen esetben viszont az sem lenne elképzelhetetlen, hogy jövőre a Toro Rosso egyik versenyzője a Honda közbenjárásával Nobuharu Matsushita lenne, aki jelenleg a Forma-2-ben versenyez az ART Grand Prix-nál. Itt is lenne azonban egy bökkenő: a japán pilótának még nincs meg a Forma-1-es szuperlicenszhez a szükséges 40 pont.

A híreket még semelyik fél sem erősítette meg, de a globális szakportál úgy tudja, hogy a jövő hét első félében aláírásra kerülhetnek a szerződések, a nagy bejelentések sorára pedig a Szingapúri Nagydíj előtt lehet számítani.

Fotó: Zimbio, MakFormula1

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7012818008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása