WTCC - HÁROM LADÁVAL INDUL AZ RC MOTORSPORT KÍNÁBAN ÉS JAPÁNBAN IS

img_2717.JPG

Yann Ehrlacher és Kevin Gleason mellett egy régi ismerős fog még a privát Ladákat indító RC Motorsport színeiben versenyezni Ningbóban és Motegiben.

Pénteken reggel bejelentették, hogy az idei WTCC-szezon hetedik és nyolcadik állomásán, tehát a kínai Ningbo International Speedpark aszfaltcsíkon, valamint a japán Twin Ring Motegin Yann Ehrlacher és Kevin Gleason mellett egy harmadik Lada Vestát is csatasorba állít az RC Motorsport.

Idén nem ez lesz az első eset, ugyanis Portugáliában is háromautós felállás volt a francia alakulatnál, lehetőséget biztosítva egy helyi pilótának, Manuel Fernandesnek.

Ezúttal egy ismerősebb arcot üdvözölhetünk majd újra a mezőnyben, Filipe Clemente de Souza személyében. A 40 éves makaói korábban 10 ázsiai WTCC-hétvégén, legutóbb 2014-ben állt rajthoz a szezon utolsó négy versenyhétvégéjén, a Liqui Moly Team Engstler TC2-es BMW 320 TC-jével.

A mostani lesz majd az első bevetés De Souza számára TC1-es technikában. Korábbi eredményei alapján ne számítsunk majd kiugró eredményekre a makaóitól, ugyanis sem az S2000-es, sem a TC2-es technikával nem jött össze neki a pontszerzés.

img_2606_1.JPG

Mindenesetre a Túraautó Világbajnokság promótere, Francois Ribeiro örömmel látja viszont De Souzát, akinek köszönhetően az idei első kettő ázsiai hétvégén 17 autós lesz a rajtrács.

"Nagyszerű, hogy újra a WTCC mezőnyében láthatjuk majd Filipét, ahogyan az is, hogy ezért az RC Motorsport indít egy harmadik autót. Az idei szezont elnézve nagy kihívás előtt áll Filipe, de megvan attitűdje ahhoz, hogy a tapasztalatát felhasználva a legtöbbet hozza ki ebből a lehetőségből.- nyilatkozta Ribeiro.

De Souza pedig izgatottan várja a hétvégét, bár tisztában van vele, hogy nem lesz egy könnyű menet a mostani: "Eléggé nehéz dolgom lesz, ugyanis egyik pályán sem versenyeztem még, és az autó is új lesz a számomra. De megpróbálom kihozni a legjobbat magamból, és a többi versenyzőhöz hasonlóan a lehető legmagasabb pozíciókért szeretnék harcolni."

TouringCarTimes információi szerint a kellő időben Makaóra is be fogja jelenteni a harmadik versenyzőjét a privát alakulat. De Souza az elmúlt években a Makaói Túraautó Kupa mezőnyében vett részt a Makaói Nagydíjon, a Son Veng Racing TC2T-s Chevrolet Cruze-jával. A szabályok szerint azonban egy versenyző csak a hétvége egyik eseményén vehet részt.

Egyébként a makaói idén a kínai TCR-ben versenyez, mégpedig a hongkongi Teamwork Motorsport Volkswagen Golf GTI-jével.

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr212734400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása