F1 - HIVATALOS: SAUBER-FERRARI LESZ 2018-BAN!

marcus_ericsson_f1_grand_prix_hungary_practice_fq1bapgnapwx.jpg

Egy nappal azután, hogy a Sauber hivatalosan dobta a Hondát, még az együttműködés kezdete előtt, máris bejelentette, hogy melyik motorgyártóval fog kooperálódni jövőre.

Mint az ismeretes, csütörtökön a Sauber F1 Team bejelentette, hogy az április végén kötött megegyezés ellenére jövőre nem a Honda erőforrásait fogja használni. Ekkor a nemzetközi sajtó elkezdett találgatni annak kapcsán, hogy akkor milyen márkájú aggregátot fog használni jövőre a francia gyártó.

Számításba került a Ferrari, a Renault és még a Mercedes is, végül az előbbi lett a befutó - derült ki a Sauber péntek délelőtti bejelentéséből. Ráadásul, 2018-ban a svájci együttes már az olaszok aktuális motorját fogja használni, amellyel előnyt jelenthet majd, hiszen idén a két C36-osban a tavalyi Ferrari-aggregát brummog.

"Nagyon örülök, hogy bejelenthetem, a Scuderia Ferrarival fogjuk folytatni a munkát, mint a motorpartnerünk, mégpedig egy többéves egyezség formájában. A Sauber F1 Team és a Ferrari között megosztott tapasztalatokat erős alapot építettek fel, amely gyors és hatékony előrelépést tehet lehetővé számunkra, a 2018-as autó fejlesztésének szempontjából is. Meggyőződésem, hogy együtt el tudjuk érni azokat az eredményeket, amelyek reflektálni fogják azt a szenvedélyt és eltökéltséget, amely mindig is a Sauber F1 Team mögött állt." - nyilatkozta Frédéric Vasseur, aki 11 napja állt munkába a svájciaknál csapatfőnökként.

A bejelentés után a sajtó nem tartja elképzelhetetlennek, hogy így jövőre a Ferrari kötelekébe tartozó versenyzők, Antonio Giovinazzi és Charles Leclerc közül valamelyik lehetőséghez juthat a Saubernél, egy kedvezőbb árajánlatért cserébe alkalmasint.

Mindeközben úgy tűnik, hogy a Honda motorjai sem fognak a szemetesben kikötni, ugyanis a japán gyártó megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat a Scuderia Toro Rosso csapatával, annak ellenére, hogy a faenzaiaknak szerződése van jövőre is a Renault-val. A Honda számára még a Force India és a Williams jelenthetne opciót a motorsport.com, ám mindkét alakulatot érvényes kontraktus köti a Mercedeshez. A Honda most már azért lobbizik egy második vevőért is, hogy ne csak a McLarenre kelljen támaszkodnia a motorfejlesztés szempontjából.

Fotó: Zimbio

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3512697743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása