F1 - KETTŐS MERCEDES-GYŐZELEM SILVERSTONE-BAN A FERRARI GUMIBLAMÁJA UTÁN!
Forma-1 2017: Brit Nagydíj, Futam

lewis_hamilton_f1_grand_prix_great_britain_fz3s4ybhhflx.jpg

Lewis Hamilton ötödjére is megnyerte a Brit Nagydíjat, Sebastian Vettel pedig egy utolsó körös defekt után visszaesett a hetedik helyre - így a két riválist mindössze 1 pont választja a szezon felénél!

Silverstone-ban az idei 10. Forma-1-es futamot bonyolították le, azonban az a tervezettnél egy körrel rövidebb lett, ugyanis még egy formációs kört be kellett iktatni, miután az eredeti felvezető körön Jolyon Palmer félreállni kényszerült a Renault-val, miután beesett a fékpedálja, így a hazai nagydíján el sem indult tulajdonképpen a brit versenyző.

Formula 1 on Twitter

RIC's view of the SAI and KVY collision � #BritishGP ��

A rajtot a pole-ból Lewis Hamilton remekül kapta el, a brit mögött Räikkönen fordult el másodikként. Azonban Sebastian Vettel nem produkált valami jó indulást, olyannyira nem, hogy Verstappen el is ment mellette a Red Bull-lal. Nemsokára azonban a biztonsági autó került a mezőny élére, köszönhetően a Toro Rossók ütközésének: a 13-as kanyarban Daniil Kvyat a kicsúszását követően úgy tért vissza a pályára, hogy oldalról nekiment a saját csapattársának, Carlos Sainznak, aki ki is esett a versenyből, az orosz tovább tudott menni. Kvyat kapott egy áthajtásost, majd két büntetőpontot a manőverért.

Az újraindítást követően a futam első felében csak Vettel és Verstappen harmadik helyért zajlott csatája okozott némi izgalmat, amely aztán a bokszkiállások alkalmával dőlt el, Vettel javára.

Mindeközben Hamilton egyre csak növelte az előnyét, majd a 25. körben letudta a kiállását, amelyet követően 12 másodperccel vezetett Räikkönen előtt. Így semmi sem veszélyeztette a háromszoros világbajnok idei negyedik, silverstone-i ötödik és pályafutása 57. futamgyőzelmét.

Sokáig úgy tűnt, hogy kettős dobogóval zár a Ferrari, ám a hátrébb rajtoló és alternatív taktikával versenyző Valtteri Bottas utolérte, majd a 43. körben meg is előzte Sebastian Vettelt. Majd a Mercedes akkor biztosította be a kettős győzelmet, amikor Räikkönen gumijáról három körrel a leintés előtt vált le a futófelület, ami miatt a finn pilótának ki kellett jönnie egy extra cserére, a Jégembert a biztonság kedvéért Verstappen is követte. Ekkor Vettel vette át a harmadik helyet, ám nem örülhetett neki sokáig, ugyanis az utolsó előtti körben bal első defektet kapott ő is!

Formula 1 on Twitter

LAP 50/51 � RAI: "My left front tyre broke..." Heartbreak for Kimi, who was running in P2 #BritishGP ��

Formula 1 on Twitter

LAP 51/51: PUNCTURE FOR VETTEL #BritishGP ��

Így Vettel visszaesett hetediknek, a Räikkönen - Verstappen - Ricciardo - Hülkenberg négyes mögé, ami azt jelenti, hogy a szezon második felébe megérkezve a Ferrari németje már csak 1 ponttal vezeti a bajnokságot Hamilton előtt, akit 22 pontos lemaradásban követ Bottas. A pontszerző zóna a két Force India-versenyzővel, Esteban Oconnal és Sergio Pérezzel, valamint a williamses Felipe Massával lett teljes.

Az 51 körös futamnak végül három kiesője lett: Palmer és Sainz után Fernando Alonso kényszerült kiállni a verseny második felében, a Honda-erőforrás meghibásodásának köszönhetően.

A Nap Versenyzője díj - megérdemelt módon - Daniel Ricciardóé lett, miután az ausztrál 14 pozíciót lett hatodik a Red Bull RB13-assal.

Két hét múlva a Hungaroringre látogat el a száguldó cirkusz!

A Brit Nagydíj végeredménye:

20046469_855950784561905_8888465160420254322_n.jpg

Fotó: Zimbio

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr112667843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása