GP3 - NÉGYES GYŐZELMET ARATOTT AZ ART GRAND PRIX AZ 1. FUTAMON A RED BULL RINGEN!
GP3 2017: Spielberg, 1. futam

img_3462_1.jpg

George Russell pályafutása első győzelmét szerezte a GP3-ban, az ART Grand Prix pedig nem kicsit dominált.

Magyar idő szerint szombaton késő délután rendezték meg a GP3-asok főversenyét, amelyet a Mercedes Forma-1-es alakulata által protezsált George Russell kezdhetett meg az élről. Az ART Grand Prix britje meg is tudta őrizni a pozícióját a piros lámpák kialvását követően.

Hátrébb azonban történt egy kisebb kalamajka a 3-as kanyarban: a francia Anthoine Hubert megpöccintette Leonardo Pulcini Arden-autóját, aki ezután nekiütközött a saját csapattársának, Steijn Schothorst-nek - az ART Grand Prix-pilóta kapott egy 10 másodperces büntetést, utóbbi kettő kiesett a versenyből. Az incidens miatt néhány kör erejéig érvényben volt a biztonsági autó.

Az Arden International futama akkor vált teljes rémálommá, amikor Niko Kari előbb megpördült az első kanyarban, majd féltávnál kiállni kényszerült.

A 24 körös távot végig az ART Grand Prix dominálta, amely ellentmondást nem tűrő módon megkaparintotta az első négy pozíciót a főversenyen: George Russell pályafutása első győzelmét aratta, a brit mögött Jack Aitken lett a második, megelőzve Nirei Fukuzumit, illetve Anthoine Hubert-t. Az ART-vonatot két tridentes versenyző, Ryan Tveter és Giuliano Alesi követte az 5-6. helyen, a jenzeres Alessio Lorandit és a camposos Raoul Hymant megelőzve. A TOP-10-be még Dorian Boccolacci (Trident), valamint Arjun Maini (Jenzer Motorsport) előtt.

img_3568_1.jpg

Tatiana Calderón (DAMS) eredetileg a kilencedik lett volna, ám csapattársával, Bruno Baptistával együtt öt másodperces időbüntetésben részesült, sárga zászlós fázis alatti előzésért, ami miatt pedig a 13. helyig visszaesett. A DAMS harmadik autója meg még a verseny korai fázisában elvérzett az amerikai Santino Ferrucci alatt.

A 18 körös sprintversenyt vasárnap délelőtt 9 óra 10 perctől fogják megrendezni.

A főverseny végeredménye:

gp3_r1_spielberg.jpg

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3112649575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása