F1 - VERSTAPPEN NEM ÁLLT A SAJTÓ RENDELKEZÉSÉRE VASÁRNAP, PÉNZBÍRSÁGOT KAPOTT

max_verstappen_azerbaijan_f1_grand_prix_qualifying_keul1nbucfkx.jpg

Sokba került a holland versenyzőnek, hogy idejekorán hagyta el a bakui pályát vasárnapi kiesését követően.

Mint az ismeretes, Max Verstappen műszaki hiba miatt kiesett már a 11. körben kiesett a versenyből, márpedig ha vetünk egy pillantást a verseny alakulására, kijelenthetjük, hogy akár a győzelemre is esélyes volt a mostanában meglehetősen peches holland, és ezzel ő is tisztában van.

Frusztráltságában pedig úgy döntött, hogy nem akar nyilatkozni a sajtó munkatársainak, s idejekorán távozott a pályáról - azonban ez egy kötelezettség a versenyzőknek a futamok után, így Verstappen azzal, hogy nem tett ennek eleget, megszegte a Sportszabályzat 19.4-es pontját. Emiatt pedig a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kirótt rá egy 25 ezer eurós pénzbírságot.

"Egy akciódús verseny után biztosak voltunk abban, hogy legalább a pódium meglehetett volna Bakuban, úgyhogy nagyon csalódott vagyok ezzel a végkimenetellel." - magyarázta a futam után Verstappen a Red Bull weboldalán.

Fotó: Zimbio

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr10012624787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása