F1 - KETTŐS MERCEDES-GYŐZELEM KANADÁBAN, VETTEL KÜZDELMES FUTAM UTÁN 4.
Forma-1 2017: Kanadai Nagydíj, Futam

lewis_hamilton_canadian_f1_grand_prix_d65cnuzd8nxx.jpg

Fordult a kocka Montrealban: Lewis Hamilton hatodik győzelmét is megszerezte a kanadai pályán, miközben Vettel a mezőny végéről zárkózott fel negyediknek. Stroll első pontjainak örülhet, Alonso alatt ismét elszállt a technika. 

Magyar idő szerint este 20 órától vette kezdetét az idei szezon hetedik versenye, a montreali. Az első két rajtsorból induló Hamilton, Vettel, Bottas, Räikkönen négyes noha jól elkapta a rajtot, de Max Verstappen az ötödik rajtkockából még náluk is jobban rajtolt, aminek köszönhetően a holland a 2-es kanyarból már másodikként fordult el a Red Bull-lal, Bottast és Vettelt megelőzve. Aztán a 3-as kanyarban Ricciardo is megelőzte Räikkönen, így a Ferrari másik versenyzője is pozíciókat veszített az indulást követően.

Fotó: F1 / Twitter

Nemsokára azonban bejött a pályára a biztonsági autó, ugyanis Carlos Sainz leszorította a Toro Rossóval Romain Grosjeant, akinek a Haas-Ferrariján kiforgatta magát, ezután a spanyol elveszítette az autója felett az uralmat és a 3-as kanyarban eltrafálta Feipe Massát is. A kör végén Grosjean és Wehrlein is bejött gumifrissítésre, utóbbi új első szárnyat kapott.

A száguldás a 4. körben folytatódhatott, és az újraindítást követően kutyaszorítóba kerültek a Ferrarik, ugyanis Vettel autójáról levált a jobb oldali légterelőelem, Räikkönen pedig a 7-es kanyarnál majdnem nekivágta a falnak az SF70-H-t - utóbbi veszített is egy pozíciót Sergio Pérezzel szemben.

Vettel számára a sérült első szárny akkora veszteséget okozott aerodinamikailag és időben is, hogy a 6. kör elején kénytelen volt kilátogatni a depóba új abroncsokért és egy új orrkúpért, ám ezzel visszaesett az utolsó, 18. helyre.

dcd1i53xuaa8qem.jpg

Fotó: F1 / Twitter

S hiába remekelt Verstappen a rajt után, nem sokáig élvezhette a második helyet, mivel a 11. körben megadta magát a holland alatt a Red Bull RB13-as. A műszaki mentés miatt pedig szükségesnek bizonyult a virtuális biztonsági autó aktiválása néhány kör erejéig - ezt kihasználva Hülkenberg, Palmer és Ericsson is megejtette a bokszkiállását.

A 15. körben pedig adott Daniil Kvyatnak egy bokszutca-áthajtásos büntetést, amiért a rajtrácson való lefulladását követően úgy vette vissza a rajtpozícióját a Toro Rossóval a formációs kör végén, hogy elment mellette a komplett mezőny és a biztonsági autó is. Ezt nagyjából 30 körrel később a stewardok megtoldották egy 10 szekundumos időbüntetéssel, mivel első nekifutásra nem a megfelelő szankciót osztották ki az orosznak.

A 18-19. kör magasságában az élbolyban is megkezdődtek a kerékcserék, Kimi Räikkönennel és Daniel Ricciardóval. Egy-két körrel később Pérez is elszánta magát a depólátogatásra, amelyet követően a Red Bull és a Ferrari közé tért vissza. A Mercedes versenyzői csak később jöttek ki: Bottas a 24., Hamilton meg a 32. körben.

Mindeközben Kevin Magnussent a versenybíróság egy 5 másodperces időbüntetéssel "jutalmazta", amiért a VSC-fázis alatt megelőzte Stoffel Vandoorne McLaren-Hondáját, hiába engedte vissza néhány méterrel később a belgát a Haas-versenyző.

A 42. körben kis meglepetésre Räikkönennél beiktattak egy újabb bokszkiállást, miután a lágy gumik nem működtek igazán - így ultralágy abroncsokat kapott 2007 világbajnoka. Ehhez képest Alonso a 43. fordulóban az első kerékcseréjén esett túl, Vandoorne a 46.-ban, Magnussen pedig a 47.-ben. 20 körrel a leintés előtt Vettel is kijött egy második cserére.

A 55. körben négyfőssé vált a kiesők listája, ugyanis Daniil Kvyat motor felől érkező erős vibrációkra panaszkodva kijött a bokszba, letöltötte a 10 másodperces büntetését, majd a Toro Rosso csapata valamit vacakolt az egyik keréknél, majd megpróbált felrakni egy új szett lágy gumit az orosz autójára, de végül kieséssel zárult a malőr.

Az utolsó körökre izgalmas csata alakult a 3. helyért Ricciardo, Pérez, Ocon és Vettel között - utóbbi szinte a semmiből zárkózott fel erre a trióra. Az első összecsapásra a 67. kör elején került sor, amikor Pérez nem hagyta magát Oconnal szemben, de a francia mellett elment Vettel. A 69. körben aztán Vettel a mexikóit is megelőzte.

Fernando Alonso pedig ezúttal sem tudta befejezni a futamot, mert az utolsó előtti körben esett ki a 10. helyről, motorhiba miatt - kiállása után a spanyol kiment a szurkolókhoz a tribünre.

canadian_f1_grand_prix_ojcwquz40zxx.jpg

Lewis Hamilton végig domináns teljesítményt nyújtva rajt-cél győzelmet aratott a Kanadai Nagydíjon, megszerezve idei harmadik és pályafutása 56. futamgyőzelmét. Valtteri Bottas második helyével pedig idén először aratott kettős sikert, a finn versenyző mögött Daniel Ricciardo idén harmadjára állhatott fel a pódiumra a Red Bull-lal - az ausztrál az újabb szép eredményt egy Shoey-val nyugtázta a pódiumceremónia során.

Sebastian Vettel óriási kármentést bemutatva a negyedik lett, így a Ferrari németje még mindig vezeti a bajnokságot 12 ponttal. Csapattársa, Kimi Räikkönen ezúttal csak a 7. helyen ért célba, miután az utolsó etapban nem tudta tartani a négyszeres világbajnok csapattárs tempóját. A két Ferrari között a Force Indiák látták meg a kockás zászlót az 5-6. helyen, Pérez - Ocon sorrendben - utóbbi a leintés után a csapatrádión sportszerűtlennek titulálta a mexikóit. (Lesz még folytatása ennek a balhénak a Force India háza táján jó eséllyel.)

Nico Hülkenberg a monacói kiesés után újra a TOP-10-ben zárt: a nyolcadik helyre hozta be a Renault-t. A helyi szurkolók nagy örömére pedig Lance Stroll a 9. pozícióban zárt a Williamsszel, begyűjtve Forma-1-es pályafutása első pontjait. Az utolsó világbajnoki egységet Romain Grosjean csípte el a Haas-Ferrarival.

Palmer és Magnussen, tehát a Renault és a Haas másik versenyzői éppen csak lemaradtak a pontszerzésről a 11-12. helyen. A Sauberek és a közéjük beékelődő Vandoorne látta még meg a kockás zászlót.

Két hét múlva Azerbajdzsánban folytatódik a világbajnoki sorozat.

A Kanadai Nagydíj végeredménye:

dceip0hwaaanshe.jpg

Fotó: Zimbio

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1312586151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása