F1 - FUTAMOT NYERT A MCLAREN!

db_mzicxuaetevs.jpg

Ha szárazföldön nem is, de vízen meglett a győzelem szeptember előtt a McLaren számára.

Régi tradíciót elevenítettek fel Kanadában a Forma-1 új tulajdonosai: az 1990-es évek vége után először ugyanis megrendezésre került a csapatok közti tutajverseny, amelynek keretein belül a csapattagoknak először is meg kellett építeniük a járművet 60 perc leforgása alatt, majd teljesíteniük kellett a távot. A mókában minden csapat részt vett, a Ferrari, a Mercedes és a Force India kivételével.

Az összecsapást fölényesen a McLaren istállója nyerte -, igaz, a wokingi istállónak komoly hátszele volt Tom Stallard, Stoffel Vandoorne versenymérnöke révén, aki a 2008-as pekingi olimpián ezüstérmes lett az evezősnyolcas versenyszámban -, megelőzve a Sauber és a Toro Rosso legénységét.

Videón a tutajos összecsapás. (Miután a Forma-1 YouTube-csatornája nem engedi a tartalmak weblapba való beágyazását, a videó megnézéséhez a "Megtekintés a YouTube-on" opcióra kell kattintani.)

A McLaren utoljára a 2012-es Brazil Nagydíjon érezhette meg a győzelem ízét, de amióta 2015-ben újra "összebútoroztak" a Hondával, sokszor még a pontszerzés is rendkívül távoli célnak számít, "köszönhetően" a japánok gyenge és megbízhatatlan V6-os erőforrásának.

Ennek az egyik legnagyobb elszenvedő alanya pedig Fernando Alonso, aki ugyan élete legjobb éveiben jár, mégsem tudja tudását és tapasztalatát vaskos eredményekre váltani, aminek az lett a vége, hogy a spanyol csütörtökön már ultimátumot adott Wokingnak, miszerint vagy sikerül összehozni a futamgyőzelmet szeptemberig, vagy az év végén mindenképpen távozik a csapattól. Ennek kapcsán Eric Boullier, a McLaren igazgatója viccesen megjegyezte, hogy "nyertünk, így most Fernandónak nálunk kell maradnia".

Fotó: McLaren

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8812585879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása