F1 - DOMINÁLTAK A MERCEDESEK A PÉNTEKI EDZÉSEKEN BARCELONÁBAN

lewis_hamilton_spanish_f1_grand_prix_practice_5kva6d61clrx.jpg

Szárnyalt a Mercedes, kicsit küszködött a Ferrari, a McLaren-Honda pedig valósággal szenvedett a barcelonai hétvége pénteki napján.

Pénteken, Barcelonában a szabadedzésekkel kezdetét vette a 2017-es szezon európai szakasza a Forma-1-ben, amely azt is jelenti egyúttal, hogy a csapatok többsége előrukkolt az idei első nagyobb fejlesztési csomagjával. Amit a pénteken történtek alapján le lehet szűrni, hogy a Mercedes számára az igencsak látványos aerodinamikai módosítások kifizetődőek voltak, miközben a Ferrari kisebb lépéshátrányba került. A Red Bull, a Renault és a Haas pedig javuló tendenciát mutatott, a McLaren-Honda meg megbízhatóság terén szinte már rükvercbe kapcsolt... 

FP1: Kettős Mercedes-sikerrel indult a barcelonai hétvége

A két héttel ezelőtti Orosz Nagydíjon magához képest gyengébb teljesítményt nyújtó Lewis Hamilton elsőségével indult a Spanyol Nagydíj hétvégéje, ugyanis a Mercedes autóját 1:21.521-es idővel 29 ezredet vert csapattársára, a Szocsiban diadalmaskodó Valtteri Bottasra. Az Ezüst Nyilaktól azonban a Ferrari igencsak le volt szakadva: Räikkönen és Vettel ugyan a 3-4. pozícióban zárták a gyakorlást, a differencia 1 szekundum körül mozgott. Ráadásul, nem is volt sallangmentes az olaszok tréningje, ugyanis 1 órával a kockás zászló előtt Vettelnek félre kellett húzódnia a depó kijáratánál, ugyanis valamilyen probléma merült fel a sebességváltónál. Azonban néhány bokszban töltött percet követően már vissza is térhetett a pályára a Ferrari színeiben versenyző négyszeres világbajnok.

Max Verstappennel és Daniel Ricciardóval a két Red Bull ért oda az 5-6. helyre, a két Ferrari mögött. A legjobb tízbe még a Haas versenyzői, Kevin Magnussen és Romain Grosjean, a renault-s Nico Hülkenberg, valamint a toro rossós Carlos Sainz fértek be. Igaz, a Haas dánja, Magnussen számára nem volt sallangmentes a tréning, ugyanis az utolsó percekben kicsúszott a 4-es kanyarnál.

Sergey Sirotkin Jolyon Palmer Renault-jával a 19. helyen zárta a 90 perces gyakorlást, igaz, a technika ördöge ezúttal is csúnya tréfát űzött az orosszal, ugyanis az R.S.17-es vízfolyása miatt csak 10 kört tudott megtenni.

Nála rosszabbul a McLaren-Honda spanyolja, Fernando Alonso járt, mivel a kétszeres világbajnok csak két kanyart tudott teljesíteni, utána megkotlott alatta az MCL32-es... - emiatt pedig motort kellett cserélni az autóban, Alonso meg az edzés második felében már egy, a pályához közeli teniszpályáról csekkolt be.

FP2: Újabb Mercedes 1-2., gyorsult a Ferrari

Néhány órával később a második edzést is lebonyolították a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán, amely szintén kettős Mercedes-sikerrel zárult, ám az 1:20.802-es idővel edzésgyőztes Hamiltont és Bottast csupán 9 század választotta ketté. Ezúttal Hamiltonéktól nem volt annyira elszakadva a Räikkönen és Vettel alkotta ferraris duó, mindössze 3-4 tized volt a lemaradás.

A Red Bullok ismét kibérelték az 5. és a 6. helyet Verstappennel és Ricciardóval, megelőzve a két Renault-pilótát, Nico Hülkenberget és Jolyon Palmert, valamint a williamses Felipe Massát és a toro rossós Carlos Sainzot. Utóbbi miatt egyszer a piros zászlókra is szükség volt, ugyanis amikor a 9-es kanyarnál elhagyta a pályát a Toro Rossóval, leszakadt arról néhány alkatrész.

c_onbhxxyaibabc.jpg

Ezúttal a Haasok és a Force Indiák is a TOP-10-en kívül zártak, de ismételten a McLaren-Honda szenvedése volt a legszembetűnőbb: Vandoorne a 13. lett, Alonso pedig az utolsó.

A holnapi nap folyamán 11 órától megrendezik a harmadik edzést, 14 órától pedig a kvalifikációt - az eredményekről majd röviden be fogunk számolni a Facebook-oldalunkon, azonban hosszabb beszámolóval csak az esti órákban jelentkezünk. 

Az első szabadedzés végeredménye:

f1_2017_spain_fp1.jpg

A második szabadedzés végeredménye:

f1_2017_spain_fp2.jpg

Fotó: Zimbio, F1 Twitter

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7512501555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása