F1 - BOTTASÉ A MÁSODIK NAP, VÉGRE MŰKÖDÖTT A MCLAREN-HONDA!
Forma-1 2017: Bahreini tesztsorozat, 2. nap

valtteri_bottas_f1_grand_prix_bahrain_practice_lr0ex7tufa6x.jpg

A mai nap folyamán a csapatok teljesítették az idei első szezonközi teszt második napját is Bahreinben: ismét a Mercedes a problémákkal küszködő Ferrari előtt zárt, a McLaren pedig nem kis meglepetésre megúszta műszaki fiaskók nélkül a napot!

Az első nap után a másodikat is egy Mercedes zárta az élen, ám ezúttal a Bahreini Nagydíj hétvégéjén pályafutása első pole pozícióját megszerző finn pilótájával, Valtteri Bottasszal. Bottas az 1:31.280-as idejével századokkal volt gyorsabb csapattársa, Lewis Hamilton tegnapi idejénél, ám a szombati, első rajtkockát érő körétől nagyjából 1.5 másodpercre volt elmaradva. Nem véletlenül, ugyanis a világbajnoki címvédő alakulat a hangsúlyt az aerodinamikai fejlesztésekre, illetve a Pirelli idei gumijainak megértésére fektette. A 27 éves finn végül 143 kört tett meg a 8 óra során, annak ellenére, hogy az ebédszünet előtt nem sokkal éppen egy mechanikai probléma okozta Mercedes-megállás miatt félbe kellett szakítani a gyakorlást - ezen kívül a mai nap folyamán nem lehetett látni a piros zászlókat, miközben tegnap négyszer is szükség volt rájuk.

Viszont mindennek ellenére a Ferrarinak egyáltalán nem volt könnyű napja Sebastian Vettellel, aki az ebédszünetig mindössze 8-9 kör megtételére volt képes, miután a mérnökök a délelőtt folyamán hidraulikai szivárgásra lettek figyelmesek. Azonban a délutáni etapot az áramszünetet leszámítva viszonylag minden gond nélkül teljesíteni tudta a németek négyszeres világbajnoka, aki három tizeddel Bottas mögött a második helyen zárt, összesen 64 kört teljesítve.

Carlos Sainz, a Toro Rosso délutánosa zárt a harmadik helyen, míg csapattársa, a délelőtt körözgető Daniil Kvyat a hetedik legjobb időt futotta meg a mai nap folyamán. Problémamentes napon van túl a faenzai középcsapat azok után, hogy tegnap két műszaki hiba is hátráltatta a munkát. A spanyol és az orosz versenyző összesen 129 alkalommal ment körbe a Bahrain International Circuit pályán.

c9rhpn4xuaagk6d.jpg

A tegnapi siralmas, katasztrofális, műszaki hibákkal teletűzdelt tesztnap és az eddig szintén nem túl rózsás szezonkezdet után produktív, eredményes napon van túl a McLaren-Honda, amelynek a munkáját csodával határos módon ezúttal nemigen hátráltatta műszaki hiba. Ennek révén pedig Stoffel Vandoorne nyugodtan körözhetett a pályán: a belga végül 81 kört meg is tett, és a negyedik helyen zárt az 1:32.108-as idejével. Éric Boullier, az istálló versenyigazgatója az idei év legjobb napjaként írta le a mait.

Kevin Magnussen az ötödik lett a Haasszal és a Carbon Industrie fékjeivel, Esteban Ocon Force Indiája és Kvyat előtt. Egy régi ismerős, Gary Paffett is felbukkant a teszten: a brit a Williams autójába pattant, s a 8. helyen zárt, 126-szor körbemenve a bahreini aszfaltcsíkon.

A mai napon Paffetten kívül csak két tesztpilótát láthattunk még a pályán: a Renault autójával az orosz Sergey Sirotkin a 9., a Red Bull-lal a francia Pierre Gasly a 10. pozícióban végzett, megelőzve a sauberes Pascal Wehrleint, illetve a Force Indiánál délutános műszakot teljesítő Sergio Pérezt.

Legközelebb a száguldó cirkusz mezőnye a jövő hétvégén, az Orosz Nagydíj alkalmával fog pályára gördülni.

A szerdai tesztnap végeredménye:

Poz. Versenyző Csapat Köridő Hátrány (mp.) Kör
1 Valtteri Bottas Mercedes 1:31.280   143
2 Sebastian Vettel Ferrari 1:31.574 0.294 64
3 Carlos Sainz Toro Rosso 1:31.884 0.604 68
4 Stoffel Vandoorne McLaren 1:32.108 0.828 81
5 Kevin Magnussen Haas 1:32.120 0.840 88
6 Esteban Ocon Force India 1:32.142 0.862 60
7 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:32.213 0.933 61
8 Gary Paffett Williams 1:32.253 0.973 126
9 Sergey Sirotkin Renault 1:32.287 1.007 90
10 Pierre Gasly Red Bull 1:32.568 1.288 65
11 Pascal Wehrlein Sauber 1:34.462 3.182 91
12 Sergio Perez Force India 1:35.015 3.735 70


Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr312437881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása