F1 - VETTELNEK MÉG AZ ELEKTRONIKAI HIBA SEM TUDOTT MEGÁLLJT PARANCSOLNI: BEHÚZTA AZ FP2-T IS A FERRARIS!
Forma-1 2017: Bahreini Nagydíj, 2. szabadedzés

sebastian_vettel_f1_grand_prix_bahrain_practice_skiwhkzjw2bx.jpg

Sebastian Vettel, a Ferrari színeiben versenyző négyszeres világbajnok annak ellenére zárta az élen a második szabadedzést is, hogy félidőnél elektronikus gondjai támadtak. Három tizeden belül zárt az első öt helyezett! 

c9ynb7uwsaa8cc0.jpgVettel egyelőre bombaformában van Bahreinben, ugyanis az első szabadedzés után a másodikat is megnyerte. Azonban a Ferrari német versenyzőjének ezúttal már nem volt annyira egyszerű dolga, ugyanis félidőnél elektronikai gondok hátráltatták a munkáját, de végül 1:31.310-es idővel meglett az első hely.

Újra erőre kaptak a Mercedesek az FP1-en tanúsított, átmeneti gyengélkedést követően: a T-szárnyát a kínai FP3 után ismét elveszítő Valtteri Bottas mindössze 41 ezredes hátrányban a második lett, Lewis Hamilton pedig az ötödik pozícióban zárt a másik W08-assal.

A két Ezüst Nyíl között a Red Bull-lal Daniel Ricciardo a harmadik legjobb időt futotta meg, s az első edzésen mindössze 6 kört teljesítő Kimi Räikkönen lett a negyedik a másik Ferrari SF70-H-val. Érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy az első öt helyezett 284 ezreden belül zárt, ennek tudatában pedig reménykedhetünk egy szoros szombati napban.

Nico Hülkenberg visszahozta a Renault-t a mezőny elejébe, és a hatodik helyen zárt, megelőzve a williamses Felipe Massát, aki a 7. lett. Max Verstappen csak a nyolcadik lett a Red Bull-lal, ugyanis a holland az utolsó etapban nem tudott pályára gurulni, miután megsérült az RB13-as padlólemeze Bottas leszakadt T-szárnyának köszönhetően. c9yfktxxyaezfby.jpgA legjobb tíz sorrendjét Romain Grosjean (Haas) és Daniil Kvyat (Toro Rosso) tette teljessé.

Ezúttal a Force Indiák is eléggé gyengén muzsikáltak a McLarenek és a Sauberek mellett, de Carlos Sainz is egy műszaki hiba miatt csak a 18. lett a Toro Rosso-Renault-val.

A hétvége programja a harmadik szabadedzéssel fog folytatódni, magyar idő szerint szombaton 14 órától.

A második szabadedzés végeredménye:

c9ywzdrwsaavfv5.jpg

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8512426703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása