F1 - LETARTÓZTATTÁK AZ IDŐSEBBIK VERSTAPPENT!

jos_verstappen_f1_grand_prix_brazil_previews_fe0bec51opwx.jpg

Holland lapértesülések szerint egy roermondi kocsmában való összetűzés után letartóztatták a korábbi Forma-1-es pilótát, Jos Verstappent, aki a Red Bull versenyzőjének, Max Verstappennek az édesapja.

A hétfői nap folyamán több holland médium is lehozta a hírt, miszerint a hétvégén a Benetton, a Simtek, a Footwork, a Tyrrell, a Stewart, az Arrows és a Minardi korábbi Forma-1-es versenyzője, Jos Verstappen egy éjszakai bárban belekeveredett egy verekedésbe, ami miatt letartóztatták a rendőrök.

Ugyanakkor a lapok különböző verziókban adták elő a történetet. A De Limburger szerint a Red Bull versenyzőjének, Max Verstappennek az édesapja arcsérüléseket szenvedett el az összetűzés folyamán, s a bár biztonsági személyzete eltávolította a verekedő feleket a területről.

Az Algemeen Dagblad meg már arról számolt be a 45 éves Jos Verstappen ügyvédjére hivatkozva, hogy a korábbi Forma-1-es versenyzőt megtámadták.

Rendőrségi információk alapján pedig úgy tudni, hogy mindennek ellenére az idősebbik Verstappen egy éjszakát fogdában töltött el, de erről is többféle hír jelent meg. Például egy szóvivő arról nyilatkozott, hogy röviddel letartóztatása után szabadon engedték a korábbi Forma-1-es versenyzőt.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2912398891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása