BRAKING NEWS MOTORSPORT

"Szenvedélyünk az autósport!"

F1 - LEHULLT A LEPEL AZ IDEI FERRARIRÓL IS

16996522_1579481828748102_4276690194945665066_n.jpg

A 2017-es Ferrari is bemutatásra került pénteken délelőtt, Olaszországban - az autó az SF70-H nevet kapta.

Akárcsak az előző években, a Ferrari az idei évben is az interneten keresztül mutatta be a 2017-es autóját, amelynek a nevébe sok szurkoló csalódottságára nem került bele a néhai fiatal tehetségére, Jules Bianchira utaló "JB" monogram. Ugyanis, ahogyan arról korábban több olasz médium is beszámolt, a márka fennállásának 70. évfordulója alkalmából SF70-H lett a kódnév.

Képeken a Ferrari SF70-H 

Ami magát az autót illeti, több szerepet kapott a dizájnban az olasz alakulatra jellemző piros szín. Megjelent emellett az SF70-H-n a "cápauszony" is, amely pluszba kapott még a tetejére egy T-alakú szárnyelemet.

02_16826216_1194823173963631_5743490389772591666_o_8.jpgA tavalyi év nem alakult valami jól az olasz alakulat számára, ugyanis a bajnoki reményekből még csak futamgyőzelem sem lett. Reménykednek Maranellóban, hogy az idei évben sikeres lesz a csapat, de ehhez a Mercedesnek és a Red Bull-nak még nem kevés szava lesz. 

A csapat idei versenyzői az előző két évhez hasonlóan Sebastian Vettel és Kimi Räikkonen lesznek, míg a harmadik pilótai pozíciót Antonio Giovinazzi, a GP2 tavalyi ezüstérmese tölti be.

Räikkönen és Vettel pedig már meg is tettek 14-14 kört a fioranói pályán egy filmes nap keretein belül, az FIA engedélyével.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6612290035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Facebook

Fordító / Translate

Még ennyit kell várnunk a következő Forma-1-es nagydíjig:

The Formula 1 Widget
requires Adobe Flash
Player 7 or higher.
To view it, click here
to get the latest
Adobe Flash Player.

Get this widget from F1Widget.comGet this widget from F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.comWebsite F1 Widget, Formula 1 Widget - F1Widget.com

Partneroldalaink

Totalcar.hu:
totalcar.JPG
Fernando Alonso Fans - csoport:
logo_1_masolata2_3.png
Fernando Alonso Fans - oldal:logo_1_masolata_1.png
Closed Wheel Racing Media Group:
27544676_556051444752729_3348482967072548930_n.jpg

Impresszum, kapcsolat