F1 - ELŐSZÖR VEZETETT FORMA-1-ES AUTÓT A FERRARI ÚJ ÜDVÖSKÉJE

c3sktmhweauzukb-kukb-u180608306364wmd-620x349_gazzetta-web_articolo.jpg

A csütörtöki nap folyamán a Ferrari legújabb igazoltja, a harmadik pilótai szerepkört betöltő Antonio Giovinazzi elveszítette a Forma-1-es szüzességét.

Mint az ismeretes, pár hete a Scuderia Ferrari bejelentette, hogy új harmadik számú versenyzőjük az olasz Antonio Giovanazzi személyében, aki a tavalyi évben a GP2-es bajnokságban ezüstérmes lett öt futamgyőzelemmel.

A 23 esztendős versenyző pedig a mai nap után már azt se mondhatja el magáról, hogy még nem vezetett Forma-1-es autót, ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Ferrari teszthelyszínén, Fioranóban pályára vihette a tradicionális istálló 2015-ös versenygépét, az SF15-T-t, amellyel Sebastian Vettel három futamot is nyert.

skysports-antonio-giovinazzi-ferrari_3883447.jpg

"Nagyszerű érzés, hogy életemben először Forma-1-es autót vezethettem. Olaszként pedig egy Ferrarival kigördülni a garázsból elképesztő élmény. A tényleges tesztelés érdekes tapasztalatnak bizonyult, ugyanis számos procedúrára kellett figyelmet fordítanom. De a csapatnál lévő srácok nagyon kedvesek és rendkívül segítőkészek voltak hozzám, így pedig jóval könnyebb volt a dolog. Az egész csapat számára köszönetet szeretnék mondani." - nyilatkozta Giovinazzi.

A Ferrari teszt- és tartalékpilótájának ezzel még nem ért véget a munka, ugyanis holnap, majd jövő szerdán is autóba fog ülni.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4212177966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása