F1 - MICHAEL SCHUMACHER KARRIERJÉNEK 10 LEGEMLÉKEZETESEBB MOMENTUMA

michael_schumacher_f1_grand_prix_germany_previews_lhkax3v-gifx.jpg

Egy karrier, amelyre sokan még nagyon sokáig emlékezni fognak. Most idézzük fel annak a 10 legemlékezetesebb pillanatát, Michael Schumacher 48. születésnapjának alkalmából.

Michael Schumacher neve még azon Forma-1-fanatikusok számára is ismerősen cseng, akik alig csak pár éve kezdték el követni a száguldó cirkusz eseményeit. Ugyanis hiába nem versenyez már bő négy éve a német klasszispilóta, amit maga mögött hagyott az előtte lévő 20 esztendőben, az még egy jó ideig maradandó is marad az utókor számára. Idézzük fel a ma 48 éves német karrierjének 10 legemlékezetesebbnek mondható momentumát a sok közül!

1991, Belgium: A bemutatkozás

Bármennyire is hihetetlen, némi szerencsére volt szükség ahhoz, hogy a Kerpeni Titán berobbanjon a száguldó cirkusz berkeibe. A szerencséhez pedig jócskán hozzájárult a Jordan istálló belga versenyzője, Bertrand Gachot, akit bebörtönöztek azután, hogy összetűzésbe került egy taxisofőrrel Londonban. Schumacher menedzsere, Willi Weber pedig egészen addig lobbizott Eddie Jordannél, amíg ő be nem adta a derekát. Így a Forma-3-ban akkor rendkívül eredményesnek bizonyuló Schumacher megvethette a lábát a Forma-1-ben.

A német pedig eléggé hamar be is bizonyította, hogy megérdemelt volt a lehetőség. A pénteki gyakorlás előtt Schumacher még biciklivel járta be a 6940 méter hosszú Circuit de Spa-Francorchamps pályát. Ezután a két szabadedzést a tizenegyedik és az ötödik helyen zárta. A szombati időmérőt pedig a hetedik helyen zárt a Jordan-Ford autójával - négy pozícióval és 776 ezredmásodperccel verte meg a jóval tapasztaltabb csapattársát, az olasz Andrea de Cesarist.

A szombati sikert pedig a vasárnapi bemelegítő edzésen egy negyedik hellyel tetézte. Azonban a futamon csak pár száz métert tudott megtenni, ugyanis az egész hétvége folyamán rakoncátlankodó kuplung csütörtököt mondott.

1992, Belgium: Az első győzelem

Az 1992. évi Belga Nagydíjra a szezont domináló Nigel Mansell szerezte meg a pole pozíciót a Williams-Renault-val. Michael Schumacher pedig a harmadik rajtkockából vághatott neki a Benetton-Forddal a viadalnak, amely viharos körülmények között vette kezdetét, de a későbbiekben jobbra fordult az időjárás.

A futam elején Mansell és Senna harcát kísérhettük figyelemmel, később pedig, amikor elkezdett felszáradni a pálya, akkor sokan kijöttek a depóba, ezáltal pedig alaposan összekeveredett a mezőny.

Később, ahogy egyre csak száradt a pálya, Schumacher egyszer kicsúszott a vizes pályára alkalmas gumijain. Ezután pedig kijött a bokszba száraz pályás abroncsokért, s ez a gyorsan száradó aszfaltcsíkon kifizetődőnek bizonyult.

Ugyanis, Mansell gumijait a Williamsnél jóval lassabban tudtak csak lecserélni, így Schumacher át tudta venni a vezetést, és egy évvel a debütálását követően futamot tudott nyerni a Forma-1-ben.

1994, Spanyolország: Egy sebességi fokozattal is második

1994-ben nagyon ígéretesen kezdte a szezont Michael Schumacher: a Benetton istálló autójával az első hét futamból hatot tudott megnyerni. A kivétel pedig a világbajnokság ötödik állomása, Barcelona volt. Hiába indulhatott a kerpeni születésű pilóta a pole pozícióból és vezethette a futamot az első bokszkiállásokig, a technikai ördöge kibabrált vele - ötödik sebességi fokozatban ragadt a váltó!

Emiatt a vezetést ugyan elveszített Hill-lel szemben, de nem adta fel! A vezethetetlenség határán táncolva futotta a jobbnál-jobb köridőket. Igaz, az utolsó etapba érve úgy tűnt, hogy "csak" a harmadik lesz Schumacher, de Häkkinen motorhibája révén be tudott jönni másodiknak!

1996, Spanyolország: Első győzelem a Ferrarival

Mint ismeretes, Schumacher 1995 végén a Ferrariért elhagyta a Benettont. Viszont az akkor már kétszeres világbajnoknak nem volt könnyű dolga az olaszoknál, ugyanis a Ferrari F310-es nem volt éppen egy világverő vas, sokáig még a győzelem is elképzelhetetlennek tűnt. De a szezon hetedik versenyén fordulóponthoz érkezett a két fél kooperációja.

A szombati időmérő edzésen, száraz körülmények között Damon Hillé lett a pole pozíció, a Williams-Renault volánja mögött. Schumacher pedig a 3. helyre kvalifikálta a Ferrarit.

Viszont vasárnapra komolyabb mennyiségű csapadék érkezett meg a Circuit de Catalunya-Barcelona pályára. Ez pedig már a rajtnál gondokat okozott: Schumacher a 3. rajtkockából indulva ugyanis alaposan beragadt, akárcsak Hill, így Villeneuve került az élre.

De a brit pilóta elsősége is csak a 10. körig tartott, ugyanis a nedves pályán megcsúszva nekiütközött a bokszutca falának. Viszont a rengeteg csapadék nem csak rajta fogott - erre a bizonyíték az, hogy a 11. körre már csak 12 autó volt a pályán a húszból.

Mindeközben Schumacher elképesztő iramban zárkózott fel a 9. helyről. Az első kör végére már három helyezéssel előrébb volt, az ötödik körben pedig már a harmadik helyen haladt. Ezután pedig körönként 2-4 másodperccel volt gyorsabb, mint az élen álló Villeneuve - Alesi kettős! A 12. körben pedig Villeneuve-től át is vette a vezető pozíciót!

Ezt követően pedig a német pilóta remekül kontroll alatt tudta tartani a futamot. 66 kör után, a futam leintésekor pedig nem kevesebb, mint 45 másodperccel előzte meg a második helyezett Jean Alesit - ezzel pedig kiérdemelte az esőmenő jelzőt. Nem mellesleg, ezen a futamon mindössze hatan (Schumacher, Alesi, Villeneuve, Frentzen, Häkkinen, Diniz) látták meg a kockás zászlót!

1998, Magyarország: Taktikai diadalmenet

Aki jó ideje nézi a Forma-1 eseményeit, az tudja, hogy hazánk pályája, a Hungaroring nem éppen a klasszikus, késhegyre menő csatákról és az idegtépő párbajokról nevezetes.

Mégis, az 1998-as verseny rendkívül különlegesre sikeredett, köszönhetően a McLaren és a Ferrari stratégiai küzdelmével. De ne szaladjunk ennyire előre!

A rajtnál Häkkinen, Coulthard és Schumacher megtartották rajtpozícióikat, a sorrend pedig a következő körök is stabilizálódott - a McLaren finnje néhány másodpercnyi előnnyel vezette a futamot, skót csapattársa és a nyakán lévő Schumacher előtt.

Már a 28. körben jártunk, amikor véget ért az első bokszkiállások sorozata, amikor is Häkkinen a depózása után az élre tért vissza. Mögötte pedig továbbra is Coulthard, Schumacher volt a sorrend. A 30. körre a finn előnye 4 másodpercre nőtt, de ez a differencia pár szekundummal redukálódott a 37. körre - ekkor világossá vált az, hogy Häkkinen autója nem 100 százalékos. De ezt leszámítva nem volt miért aggódnia, mert Coulthard Schumacherrel, Hill-lel és Villeneuve-vel szemben kiválóan játszotta a védőjátékos szerepet.

A 42. körben Schumacher váratlanul kijött a depóba, ugyanis Ross Brawn jobbnak látta azt, ha kiszedi a németet a McLarenek mögül, és áthelyezi egy 3 kiállásos stratégiára. Viszont a taktika rizikómentesnek nem volt mondható, ugyanis Schumachernek közel 20 kört kvalifikációs tempóval kellett teljesítenie, ugyanis a cél a 25 másodpercnyi hátrány letornázása volt.

De a McLaren sem hagyta válasz nélkül a Ferrari húzását, így a 44. körben Coulthardnál is megejtették a szervizelést. Viszont a reakció késeinek bizonyult, már a skót már csak Schumacher mögé térhetett vissza, aki így továbbra is légüres térben róhatta a köröket. Ennek révén pedig sikerült teljesíteni Brawn kérését - 26 másodpercet vert összesen Coulthardra az etapban.

Végül 12 körrel a leintés előtt Schumacher kijött a harmadik bokszlátogatására is, amelyet követően simán visszatért az élre, így a Ferrari és a német versenyzője nyerő helyzetbe került.

Brawn eszméletlen taktikája és Schumacher embertelen tempója pedig győzelmet eredményezett a Ferrari számára a Hungaroringen. Coulthard lett a második, míg Häkkinen csak a hatodik, ugyanis a végére olyannyira lelassult, hogy még kört is kapott Schumachertől. A McLarenek között Villeneuve, Hill és Frentzen zártak.

1998, Belgium: Amikor Schumacher majdnem megverte Coulthardot - valamilyen szinten jogosan

Mint ismeretes, Schumacher egészen fölényesen vezette az 1998-as Belga Nagydíjat, ám a futamának az alakulásában a 25. kör fordulópontnak bizonyult. Éppen a 8. pozícióban haladó David Coulthardot akarta lekörözni, amikor a skót lelassított előtte, hogy elengedje a ferrarist, de az ideális ívről nem tért le, így összeütköztek. Mindkét a pilóta számára ezzel véget ért a futam, sérült autóikkal pedig a depóba hajtottak.

Ezután pedig annak lehettünk szemtanúi, ahogyan Schumacher igyekvő léptekkel közelít a McLaren garázsa felé, ahol végül összeszólalkozásba került a skót riválissal. Az esetleges tettlegességet a két csapat szerelői akadályozták meg.

Sokáig azt hihettük, hogy Schumacher követett el egy buta hibát, de 2003-ban, Coulthard az egyik interjújában elárulta, hogy részben ő is hibás az esetért, mert nem húzódott le az ideális ívről.

2000, Olaszország: Senna nyomában

Michael Schumacher számára nagyon különlegesnek bizonyult a 2000. évi Olasz Nagydíj, ugyanis magabiztos versenyzéssel megszerezte a szezonbeli 6. győzelmét, és egyben pályafutása 41. sikerét. Ezzel pedig az örökranglistán egyenlített korábbi riválisával, a legendás Ayrton Sennával.

Ez a tény olyan szinten megérintette érzelmileg a ferrarist, hogy a sajtótájékoztatón nem tudta visszafojtani a könnyeit:

2000, Japán: Világbajnok a Ferrarival

Schumacher 2000-es évének a másik nagy momentuma az volt, amikor megnyerte a szezon utolsó előtti versenyét, a Japán Nagydíjat. Ugyanis ez számára a harmadik világbajnoki címét jelentette a pályafutása során, és az elsőt a Ferrari színeiben. Így Maranellóban 1979 és Jody Scheckter után újra egyéni bajnokot avattak. 

2003, Imola: A legnagyobb győzelem, a legtragikusabb hétvégén 

A 2003-as imolai hétvégén életük legnehezebb versenyét teljesítették a Schumacher-fivérek, ugyanis a futam előtt nem sokkal hunyt el édesanyjuk, az akkor mindössze 55 éves Elisabeth Schumacher. Ennek ellenére Michael és Ralf Schumacher rajthoz álltak a 2003. évi imolai futamon, s heroikus küzdelmet vívva az 1., valamint a 4. pozícióban értek célba - ez volt a 65. győzelme az idősebb Schumachernek. Kettejük között Kimi Raikkonen és Rubens Barrichello zártak, a 2-3. helyen.

Ez a videó pedig önmagáért beszél:

2012, Monaco: Öreg róka, nem vén róka

Michael Schumacher a 2012-es Monacói Nagydíj időmérő edzésén a Mercedesszel bebizonyította, hogy hiába 43 éves, azért még tud versenyezni. Ugyanis visszatérése után először (és egyben utoljára) zárt az élen kvalifikációt. Csak egy rajtbüntetés miatt nem tarthatta meg az előkelő rajthelyezést...

Ezennel pedig mihamarabbi, eredményes felépülést kívánunk Michael Schumachernek! 

Az Essentially Sports cikke nyomán.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3612092909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása