F1 - 2016: A NAGY ÉVÉRTÉKELŐ

2016_australian_gp_race_022.jpg

Tényközpontú összesítőcikkünk után elkészítettük a Forma-1 2016-os szezonjának az értékelőcikkét.

Előző cikkünkben némi statisztikával bolondítva azt foglaltuk össze, hogy mi történt az idei Forma-1-es szezonban. Most azonban félretesszük valamilyen szinten az objektivitást, és különböző szempontok alapján kiértékeljük a 2016-os idényt.

Csapatról-csapatra

2016_monaco_gp_race_015.jpg

1.) Mercedes, 765 pont

2014 és 2015 után 2016-ban sem talált legyőzőre a Mercedes, a német gyártó újból megalázó vereséggel hódította el a konstruktőri trófeát. Csapaton belül pedig az előző évekhez képest alaposan megváltozott a helyzet, már ami a pilótákat illeti: Nico Rosberg idén először komolyan fel tudta venni a kesztyűt a csapattársával, Lewis Hamiltonnal. A 31 éves német pilóta a szezon nagy részében vezette a pontversenyt, ennek a kulcsa pedig a kiegyensúlyozott teljesítmény és annak a hátterében lévő kemény munka volt. Igaz, néha-néha megremegett a keze, de ezúttal mindig maga mögött tudta hagyni a hullámvölgyesebb időszakokat. S miután a sors úgy írta, hogy a német megnyugtatóbb fölénnyel vágjon neki a véghajrának, egy biztonsági menetsorozat elegendő volt a VB-cím bebiztosításához, amely után öt nappal pedig be is jelentette a visszavonulását, mondván, ő ezt nem akarja újra végigcsinálni. Eközben Hamilton számára nem kezdődött annyira jól a szezon – ezt többek között az bizonyítja, hogy idei első futam győzelmére hat futamot kellett várni. Ráadásul a britre nagyobb hatással voltak ezek az úgynevezett hullámvölgyek. Igaz, lett volna lehetősége felállni belőlük, de túl későn kezdte meg a hajrát, és így nem lett meg egyelőre a negyedik bajnoki cím. A két csapattárs közti konfliktusok az idei évben sem maradtak el: elég csak megemlíteni a barcelonai ütközést, vagy azt a bizonyos spielbergi utolsó kört.

Csapattársak egymással szemben:

Nico Rosberg

 

Lewis Hamilton

1.

VB-helyezés

2.

385

Pontok száma

380

9

Győzelmek száma

10

8

Pole pozíciók száma

12

16

Dobogók száma

17


2016_malaysia_gp_race_060.jpg

2.) Red Bull, 468 pont

A 2015-ös kisebb kisiklás után újra egészen jól muzsikáltak a Red Bull istálló gépei – jobban, mint 2014-ben, de a világbajnoki címhez ez még édeskevés volt. Daniel Ricciardo a szezon folyamán megsüvegelendő teljesítményt nyújtott, ebben pedig kulcsszerepet játszott a kiegyensúlyozottsága. Az ausztrál csapattársa eleinte Daniil Kvyat volt, ám az orosz az év eleji gyengébb szereplésével eljátszotta a vezetőség bizalmát. Így Max Verstappent a Toro Rossóból felemelték az anyacsapathoz, Kvyatot pedig visszaküldték a faenzaiakhoz. Verstappen érkezése pedig kifejezetten jót tett a Forma-1 számára, ugyanis bátorságával alaposan felrázta az életet az élmezőnyben. Végül a konstruktőri összetettben egy magabiztos második helyet tudott elérni az energiaitalos csapat, amit azért kisebb meglepetésként is el lehet könyvelni annak tudatában, hogy a Renault-val való cécó után még az is bizonytalan volt, lesz-e egyáltalán motorjuk az idei szezonra – erre az erőforrás TAG-Heuerra való átkeresztelése jelentette a megoldást. Amennyiben viszont a csapat tud alkalmazkodni a szabályváltozásokhoz, visszatérhet a csúcsra.

Csapattársak egymással szemben:

Daniel Ricciardo

 

Max Verstappen

3.

VB-helyezés

5.

256

Pontok száma

204

1

Győzelmek száma

1

1

Pole pozíciók száma

0

11

Kvalifikációs párbaj

6

8

Dobogók száma

7


2016_spanish_gp_race_042.jpg

3.) Ferrari, 398 pont

2016 egyik, ha nem a legnagyobb csalódása a Ferrari volt. Ugyanis az olasz istálló világbajnoki reményekkel és ambíciókkal vághatott neki az idei szezonnak, ám a teljesítményük finoman szólva csapnivalóra sikerült. Nemhogy a Mercedest nem sikerült megszorongatni/megelőzni, de a 2009-es és a 2014-es idényhez hasonlóan még a futamgyőzelemig sem jutott el a maranellói bázisú alakulat, a csapatot pedig összetettben még a Red Bull is megelőzte. Ebben többek között a technikai igazgató, James Allison elveszítése, illetve a vezetőségben lévő nézeteltérések is nagy szerepet játszott. Sebastian Vettel sem élete évét produkálta: egyértelműen a frusztráltság volt a jellemző az idei évére – ez leginkább az ingerült hangvételű rádióüzeneteiből hallatszott, amelyekből a legdurvább a mexikói volt, amikor is a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatóját, Charlie Whitingot szó szerint elküldte melegebb éghajlatra. Az ingadozó formában lévő Vettellel pedig a tavalyi fölényes vereség után fel tudta venni a kesztyűt, de a végső elszámolásban így sem tudott felülkerekedni a négyszeres világbajnok csapattárson. Az, hogy mire lesz képes 2017-ben a Scuderia Ferrari, az egy jó kérdés, ugyanis már a vezetőség sem mer felelőtlen kijelentéseket tenni annak kapcsán, hogy mennyire lesznek vagy nem lesznek eredményesek.

Csapattársak egymással szemben:

Sebastian Vettel

 

Kimi Räikkonen

4.

VB-helyezés

6.

212

Pontok száma

204

2. hely (3x)

Legjobb eredmény

2. hely (2x)

2. hely (1x)

Legjobb időmérős eredmény

3. hely (4x)

10

Kvalifikációs párbaj

11

7

Dobogók száma

4


2016_abu_dhabi_gp_race_054.jpg

4.) Force India, 173 pont

A silverstone-i főhadiszállással rendelkező, brit-indiai istálló viszont a lehetőségeihez mérten kiváló szezont produkált azzal, hogy csapattörténelmet írva megszerezte a 4. helyet a konstruktőri összetettben, legyőzve a rivális Williams istállót. Pedig a szezon első néhány futama ismételten nem sikerült valami jól a Force India számára, de a Barcelonában bevetett aerodinamikai fejlesztőcsomag megtörte a jeget, és előre repítette Pérezt és Hülkenberget az erősorrendben. Kettejük közül viszont idén is a mexikói nyújtotta az eredményesebb, jobb teljesítményt, a monacói és a bakui 3. hellyel, felülkerekedve az évek óta nagy tehetségként elkönyvelt németen, aki a jövő évtől kezd már a Renault színeiben bizonyíthat. A Force India számára pedig jövőre már a bajnoki dobogó a cél.

Csapattársak egymással szemben:

Sergio Pérez

 

Nico Hülkenberg

7.

VB-helyezés

9.

101

Pontok száma

72

3. hely (2x)

Legjobb eredmény

4. hely (1x)

2. hely (1x)

Legjobb időmérős eredmény

3. hely (4x)

9

Kvalifikációs párbaj

12

2

Dobogók száma

0


2016_russian_gp_race_078.jpg

5.) Williams, 138 pont

Az előző két szezonhoz viszonyítva alaposan visszazuhant a Williams teljesítménye: a grove-i istálló mindössze egyetlen dobogót tudott szerezni az idény folyamán Valtteri Bottas kanadai teljesítménye révén. Egyébként a két FW38-ast sokszor csak a pontszerző zóna második felében, de esetenként még ennél is hátrébb láthattuk tanyázni. Ezek alapján pedig egyáltalán nem meglepő az, hogy a brillírozó Force India a szezon végére simán le tudta hagyni a nagy múlttal bíró alakulatot. Bottas csak két villantást tudott produkálni a 21 futam alatt: a kanadai dobogó mellett még az oroszországi kvalifikáción elért 3. helyet jegyezhetjük a neve mellett, mint nagyobb eredmény. Felipe Massa sem fogja bekereteztetni az idei szezont, ugyanis eléggé alulteljesített Bottashoz képest, mégis ő kapta a nagyobb rivaldafényt a bejelentette visszavonulása miatt, amire viszont még nem szabad mérget vennünk, a Bottas – Mercedes pletyka ismeretében. A jövő évi szabályváltozásokhoz egy nagyon jó autót kéne építeniük, különben még az sem kizárt, hogy az istálló visszaesik a 2014 előtt látott formájához - márpedig ez a technikai igazgató, Pat Symonds távozásával nem lesz egy könnyű feladat.

Csapattársak egymással szemben:

Valtteri Bottas

 

Felipe Massa

8.

VB-helyezés

11.

85

Pontok száma

53

3. hely (1x)

Legjobb eredmény

5. hely (2x)

3. hely (1x)

Legjobb időmérős eredmény

5. hely (1x)

17

Kvalifikációs párbaj

4

1

Dobogók száma

0


2016_european_gp_race_171.JPG

6.) McLaren-Honda, 76 pont

2015-höz képes klasszisokkal jobban teljesített a McLaren-Honda idén, tempó és megbízhatóság terén egyaránt. Igaz, van még bőven hova fejlődni, ugyanis ez egyelőre édeskevés ahhoz, hogy záros határidőn belül ebből futamgyőzelmek legyenek, vagy akár egy világbajnoki cím. És itt nem csak a motor, hanem a karosszéria is változásokra szorul, mert például a suzukai pályán található középgyors kanyarokban csapnivaló az autó viselkedése. Márpedig a vezetőségben történő jelenlegi ügyeket ismerve egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy meglesz a kellő mértékű fejlődés 2017-re.Ami pedig a pilótákat illeti: Fernando Alonso ismételten azt az oldalát mutatta, amely az autó erején felül teljesít – elképesztő az, amit idén a spanyol művelt ezzel az erősen középautónak számító MP4-31-essel. Eközben Button egy-két megvillanást leszámítva nem tudott annyira kimagasló attrakciót produkálni, és jelen állás szerint nagyon úgy tűnik, hogy 2009 világbajnokát pilótaként már nem fogjuk látni a Forma-1-es rajtrácson. A bahreini futamon a lábadozó Fernando Alonso helyét egy hétvége erejéig átvevő Stoffel Vandoorne debütálásával bebizonyította, hogy helye van a jövő évi mezőnyben, ugyanis a 10. helyen célba érve ő szerezte meg a csapat legelső pontját idén.

Csapattársak egymással szemben:

Fernando Alonso

 

Jenson Button

10.

VB-helyezés

15.

54

Pontok száma

21

5. hely (2x)

Legjobb eredmény

6. hely (1x)

7. hely (1x)

Legjobb időmérős eredmény

5. hely (1x)

15

Kvalifikációs párbaj

4


2016_canadian_gp_race_096.jpg

7.) Toro Rosso, 63 pont

Nem volt könnyű az idei esztendő a Toro Rosso számára, ugyanis a Red Bull és a Renault kálváriája hatással volt a „kisbikákra” is, mivel azoknak emiatt csak 2015-ös Ferrari-motorok jutottak. Ez pedig minden pályán 15-20 kilométer/órás sebességhátrányt eredményezett átlagosan, hiába építettek ismét kiváló karosszériát James Key és csapata. Faenzában idén három pilóta is megfordult. Max Verstappen az első négy futam után viszont helyet cserélt Daniil Kvyattal a Red Bullnál – utóbbinak a teljesítménye pedig nagyon hullámvasútszerűre sikerült idén, s ha a jövőjét a Forma-1-ben kívánja elképzelni, akkor jövőre bizonyítania kell, nem is keveset. Ugyanis Carlos Sainz Jr. idén már nem Max Verstappen árnyékaként szerepelt, s ennek megfelelően nem egyszer mutatta meg az oroszlánkörmeit – amennyiben pedig jövőre hasonló vagy ennél is jobb formát mutat, akkor nem kizárt, hogy 2018-tól már egy gyári/nagy istállónál bizonyíthat.

Csapattársak egymással szemben:

Carlos Sainz Jr.

 

Daniil Kvyat

12.

VB-helyezés

14.

46

Pontok száma

25

6. hely (3x)

Legjobb eredmény

3. hely (1x)*

6. hely (2x)

Legjobb időmérős eredmény

6. hely (1x)

11

Kvalifikációs párbaj

6

* - még a Red Bull színeiben, Kínában

2016_german_gp_race_039.jpg

8.) Haas, 29 pont

Újoncként mutatkozott be a száguldó cirkusz idei szezonjában a Haas F1 Team. Ráadásul a debütálás nem is éppen HRT- vagy Caterham-kaliberűre sikeredett, igaz, nem is azt láttuk, amit anno a Brawn GP-től, de azt nem is várhattuk el. De Romain Grosjean 29 pontjával boldogok lehetnek az amerikaiak, főleg a francia pilóta év eleji tündöklésének fényében. Viszont a csapattársa, Esteban Gutiérrez már nem volt képes ilyen jó teljesítményre: 0, azaz nulla pontot szerzett, ez pedig az elbocsájtásával járt. A tél folyamán pedig a Haas istállónál nagy hangsúlyt kell majd fektetnie a fékekre és a karosszériára. Amennyiben műszaki fronton minden klappol, a Grosjean – Magnussen duóval jó második éve lehet Gene Haaséknak a Forma-1-ben.

Csapattársak egymással szemben:

Romain Grosjean

 

Esteban Gutiérrez

13.

VB-helyezés

21.

29

Pontok száma

0

5. hely (1x)

Legjobb eredmény

11. hely (5x)

7. hely (1x)

Legjobb időmérős eredmény

10. hely (1x)

12

Kvalifikációs párbaj

9


2016_austrian_gp_race_103.jpg

9.) Renault, 8 pont

Már az is egy kisebb csoda, hogy a rajtrácson láthattuk idén az enstone-i alakulatot, ugyanis eléggé sokáig nyitott volt a kérdés, hogy vissza kívánja-e vásárolni a Renault azt a Lotust, amely 2015-ben a szezon második felében már a saját hamvaiban fetrengve próbált valahogy a túlélésre játszani. Végül a francia autógyártó úgy döntött, hogy újra útjának indítja a gyári Forma-1-es programját, amelyet viszont teljesen a nulláról kell felépíteni. Ennek megfelelően a Renault az idei évet abszolút tanulóévnek szánta, igaz, ennél a 8 „pontocskánál” kicsit többet vártak. A versenyzőket illetően annyit lehet hozzáfűzni a Renaulthoz, hogy Magnussen volt fölényben csapaton belül, igaz, Palmer se volt eget rengetően messze, főleg a szezon második felvonásában. Jövőre Palmerrel és Hülkenberggel lesz már ott a rajtrácson a francia istálló, amely egy újabb, de immár valamivel eredményesebb építkező esztendőre számít.

Csapattársak egymással szemben:

Kevin Magnussen

 

Jolyon Palmer

16.

VB-helyezés

18.

7

Pontok száma

1

7. hely (1x)

Legjobb eredmény

10. hely (1x)

12. hely (1x)

Legjobb időmérős eredmény

14. hely (1x)

11

Kvalifikációs párbaj

8


2016_australian_gp_race_103.jpg

10.) Sauber, 2 pont

2014 után 2016 sem bizonyult sétagaloppnak a Sauber számára – a csapatot a csődtől tulajdonképpen a nyár közepi tulajdonosváltás mentette meg. Igaz, végül a konstruktőri 10. hely megszerzésének szempontjából „happy end” lett a vége, köszönhetően Felipe Nasr interlagosi vízen való járásának és az ezáltal megszerzett 2 pontban. Ez a teljesítmény pedig amiatt is volt meglepő a brazil részéről, mert szezon közben Marcus Ericsson volt az, aki egy leheletnyivel erősebbnek tűnt. Jövőre pedig halovány előrelépést várhatunk a tulajdonosváltás által a házhoz érkező pénz és a csapathoz leigazolt neves szakemberek révén.

Csapattársak egymással szemben:

Felipe Nasr

 

Marcus Ericsson

17.

VB-helyezés

22.

2

Pontok száma

0

9. hely (1x)

Legjobb eredmény

11. hely (1x)

16. hely (3x)

Legjobb időmérős eredmény

15. hely (1x)

7

Kvalifikációs párbaj

12


2016_italian_gp_race_039.jpg

11.) Manor, 1 pont

Ausztriától Brazíliáig egészen álomszerűen alakult a szezon a Manor számára, ugyanis a Pascal Wehrlein spielbergi 10. helye által begyűjtött egyetlen pont ott tartotta a csapatot a 10. pozícióban a konstruktőri összetettben – viszont Nasr brazíliai 9. helye átírta a forgatókönyvet… Most pedig jó esély van arra, hogy ismét új tulajdonosra talál a csapat, de erről pontosabb részleteket még nem tudni. Ami a pilótákat illeti: Wehrlein a szezon első felében nemigen gyűlt meg a baja Haryantóval, viszont a második félben az indonéz helyét átvevő Esteban Ocon már tudott álmatlan éjszakákat okozni a németnek, akinek egyelőre még bizonytalan a jövője, míg a franciának biztos ülése van a Force Indiánál.

Csapattársak egymással szemben:

Rio Haryanto

 

Pascal Wehrlein

 

Esteban Ocon

24.

VB-helyezés

19.

VB-helyezés

23.

0

Pontok száma

1

Pontok száma

0

15. hely (1x)

Legjobb eredmény

10. hely (1x)

Legjobb eredmény

12. hely (1x)

17. hely (1x)

Legjobb időmérős eredmény

12. hely (1x)

Legjobb időmérős eredmény

18. hely (1x)

4

Kvalifikációs párbaj

7; 6

Kvalifikációs párbaj

2


Az év öt legjobb versenyzője

1.) Daniel Ricciardo (256 pont, VB 3.) – 9.5/10 pont

2016_malaysia_gp_race_172.jpgNoha végül csak egy futamgyőzelem jött össze Daniel Ricciardo számára idén, kijelenthető, hogy talán ő volt az, aki a leginkább kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtotta – ő volt az egyedüli, aki idén mindegyik futamon meglátta a kockás zászlót. Jó, azt is el lehet mondani, hogy Hamilton motormeghibásodása miatt valamilyen szinten mázligyőzelem volt a malajziai, ugyanakkor azért a pozícióért éppen két körrel korábban küzdött meg nagyon keményen a csapattársával, Max Verstappennel. De ha azt vesszük, valamilyen szinten járt neki, ugyanis a csapat Barcelonában és Monacóban is megfosztotta az ausztrált attól, hogy felállhasson a dobogó legtetejére, holott jó esélyekkel rendelkezett hozzá. Amennyiben Daniel Ricciardo jövőre is tudja hozni legalább ezt a szintet, és a Red Bull RB13-as is jó lesz, akkor harcba szállhat a világbajnoki címért.

2.) Fernando Alonso (54 pont, VB 10.) – 9/10 pont

2016_german_gp_preview_91.jpgA melbourne-i szezonnyitón történt bukás és a bahreini versenyhétvége kihagyása nem jósolt sok jót Fernando Alonso számára a szezont illetően. Aztán Oroszországban megindult a szekér, és ahol versenyképesnek volt mondható a McLaren-Honda, ott a spanyol igyekezett a maximumra törekedni, amely többek között két ötödik helyet is hozott a konyhájára – Monacóban és Austinban, ráadásul utóbbi helyszínen elképesztő előzéseket mutatott be többek között Felipe Massával és Carlos Sainz Jr.-ral. A rajtjait egyenesen tanítani kellene, és a felzárkózásokban is szokott jeleskedni – erre a spái hétvége a bizonyíték, amikor a legutolsó rajtkockából indulva 7. lett. Újra oroszlánként láthattuk küzdeni, már csak egy jó autó kéne neki, akárcsak Ricciardo esetében, annyi különbséggel, hogy ehhez a McLarennél valamivel több követ kell megmozgatni.

3.) Nico Rosberg (385 pont, világbajnok) – 9/10 pont

nico_rosberg_f1_grand_prix_abu_dhabi_cdn3nts97smx_1.jpgIdén immár Rosberg is meg tudta mutatni, hogy képes a világbajnoki cím megszerzésére. Mondhatni végre, ugyanis ez tovább fokozta a világbajnoki küzdelem izgalomfaktorát. Igaz, az idei esztendőben is voltak olyan kisiklásai, mint például Monaco, ahol csak hetedik lett, de a korábbi évekkel ellentétben ezúttal fel is tudott állni ezekből a hullámvölgyekből, és alapvetően kiegyensúlyozott teljesítményt tudott nyújtani. Így az utolsó négy futamon már három második és egy harmadik hely is elég volt – a német négy második hellyel hozta a kötelezőt, közben vállalva azt a rizikót, hogy autójában bármikor bekövetkezhet bármilyen műszaki viszontagság. Ez volt a kulcs a világbajnoki cím megszerzésében, valamint az, hogy Hamilton idén éppen nem volt a legjobb formájában. A visszavonulásának a bejelentése pedig egyenesen sokkolta a világot.

4.) Max Verstappen (204 pont, VB 5.) – 9/10 pont

max_ferstappen_youngest_f1_winner_053.jpgA holland pilóta a száguldó cirkusz legújabb üdvöskéje, Max Verstappen még a tavalyi teljesítményét is felül tudta múlni. A Spanyol Nagydíjon a Red Bull frissen igazoltjaként a sportág történetének legfiatalabb győztesévé vált. Az interlagosi esőben bemutatott produkciója pedig Palik László szavaival élve „atyabeteg” volt. Csupán három hétvége volt, ami nem sikerült olyan jól számára. A monacói, amikor kétszer is összetörte az autóját. A belga, amikor már az egyes kanyarban leírta a versenyét azzal, hogy koccant a Ferrarikkal. Illetve a szingapúri, amelyen formáján alul teljesített. De egy biztos, fog még fájni a nagyok feje a jövőben!

5.) Lewis Hamilton (380 pont, VB 2.) – 8.5/10 pont

2016_canadian_gp_race_167.JPG2016-ban nem az igazi Lewis Hamiltont láthattuk, legalábbis az év felében biztosan nem – igaz, ebben a műszaki hibák is közrejátszottak. De például amikor büntetés vagy műszaki hiba miatt a megszokottnál hátrébb rajtolt, nem láthattuk azt az agresszivitást, a felzárkózni vágyást tőle, beérte a kötelező dobogókkal. Emellett a rajtjaira sem a tökéletesség volt a jellemző sokszor – elég csak Monzára vagy Suzukára visszagondolni, de ez csak két példa a sok közül. Ugyanakkor voltak olyan időszakok, amikor neki ment jobban a versenyzés, ekkor sorra jöttek a győzelmek – ezen alkalmakkor láthattuk a régi Hamiltont. A világbajnoki címre való sansz meg a sepangi motorhibával úszott el igazándiból, így a sors különleges fintora az, hogy még 10 futamgyőzelemmel sem tudott világbajnok lenni.

Igaz, csak öt pilóta került részletesen kielemzésre, de a TOP-10-es listánkra felfért még Sergio Pérez, Carlos Sainz Jr., Kimi Räikkonen, Sebastian Vettel és Nico Hülkenberg.

Az év újonca: Stoffel Vandoorne

2016_bahrain_gp_friday_008.jpgAz év újonca kijelölése komoly fejtörést okozott, ugyanis Vandoorne, Wehrlein és Ocon is esélye volt erre a díjra. Végül a belga lett a befutó nálunk a bahreini szereplése miatt, ugyanis egy számára abszolút ismeretlen McLaren-Hondával a 10. helyen ért célba meggyőző versenyzéssel, és megszerezte a csapat idei első pontját. Ha hasonló vagy ennél is jobb formát tud mutatni jövőre, akkor ígéretes lehet az első szezonja a Forma-1-ben.

Az év legnagyobb csalódása: Ferrari

2016_austrian_gp_race_068.jpgNincs kétség afelől, hogy idén a patinás olasz csapatban csalódtunk a legnagyobbat. Ugyanis futamgyőzelmek, világbajnoki cím reményében vágott neki 2016-nak a Ferrari. Ehhez képest egy, azaz egy futamgyőzelem sem jött össze, dobogóból is csak tizenegy. Sőt, a szezon felénél már a konstruktőri bajnokság 2. helye is elveszett ügy volt a Red Bull jobb formája által. A vártnál jelentősebb teljesítmény betudható a technikai igazgató James Allison távozásának, a vezetőségben kialakult nézeteltéréseknek, valamint a három komponens egyvelegének révén keletkező frusztráció. Ezt a frusztrációt pedig elsősorban Sebastian Vettelnél láthattuk: a németnek idén több rádióbeszélgetését kellett kisípolni, mint az előtte lévő 8.5 évben összesen.

Az év legjobb futama: Brazil Nagydíj

Ennyire esős vagy ennél esősebb futamot utoljára talán 2011-ben Kanadában láthattunk. A csúszós interlagosi pályán már a futam előtt megkezdődött a zúzda, ugyanis Romain Grosjean még a felvezető körön a falnak csapta a Haas-Ferrarit a célegyenesre ráfordító kanyarban. Emiatt és a kialakult időjárási körülmények miatt az FIA inkább a biztonsági autós rajt mellett döntött, de még ebben a formátumban is csak némi késéssel vehette kezdetét a viadal. A mezőnyt hét környi körözgetés után eresztették ki a biztonsági autó mögül, s már az újraindítás szolgáltatta az izgalmakat, például Max Verstappen Kimi Räikkonennel szembeni, merész előzési manőverével a célegyenes végén.

Nemsokára pedig újabb, ijedtségkomponenst tartalmazó megforgások és balesetek következtek. A 10. körben az utolsó előtti kanyar után, a hegynek felfele Sebastian Vettel forgatta meg a Ferrarit, s mielőtt a német menetirányba tudta volna fordítani az autót, pár másodpercen át farkasszemet nézett a mezőnnyel.

Három körrel később pedig már Bernd Mäylander, a biztonsági autó sofőrjének szolgálataira is szükség volt, ugyanis Marcus Ericsson összetörte a Sauber-Ferrarit, körülbelül ott, ahol tette azt Romain Grosjean még a futam előtt. Ekkor újabb pár kör jött a Safety Car mögött, majd a 20. kör kezdete előtt folytatódott, vagyis folytatódott volna a verseny, ha Kimi Räikkonen nem csapta volna oda a Ferrarit a bokszutca falának a célegyenes közepén. A nagyobb baleset után kisvártatva, a biztonsági autó pályára hívása után nem sokkal a versenyirányítás a piros zászlós megszakítás mellett döntött, ugyanis a Pirelli silányabb minőségű esős abroncsai egyszerűen nem voltak képesek ilyen magas szintű vízkiszorításra.

A folytatásnál viszont már nem volt jelen a Renault brit versenyzője, Jolyon Palmer, ugyanis a biztonsági autó mögött haladva a toro rossós Daniil Kvyat megtorpedózta őt a célegyenesben, ugyanis a nagy vízfüggöny miatt nem látta. A 28. körben pedig újabb piros zászlós megszakítás következett, mégpedig amiatt, hogy a mezőny ne a Safety Car mögött vesztegesse el az értékes köröket.

Rövidesen folyatódott a futam a biztonsági autó mögött, a 32. kört pedig már anélkül kezdhette meg a mezőny. Max Verstappen pedig azonnal, Istent és embert nem ismerve akcióba lendült, és a hármas kanyarban elképesztő módon autózta körbe Nico Rosberget a második helyért. Utána pedig Hamiltont vette üldözőbe. A hajsza egészen a 38. körig tarott, amikor is Verstappen kis híján a falon kötött ki az utolsó kanyarban, de végül meg tudta fogni a Red Bull RB12-est, és még csak nem is veszített pozíciót! Néhány körrel később Nico Rosbergnek is volt néhány melegebb pillanata a 12-es kanyarban, amikor kis híján megforgott.

A 48. körben pedig újra jött a biztonsági autó, ugyanis a szokásos helyen ezúttal a talán utolsó Brazil Nagydíjat teljesítő Felipe Massa törte össze az autóját. A Williams brazilja pedig könnyek közt, brazil zászlóval a hátán vett érzékeny és egyben megható búcsút hazai közönségétől.

Az utolsó etapban pedig Max Verstappen elképesztő felzárkózását kísérhettük figyelemmel tátott szájjal. A Red Bull elszúrt taktikája miatt ugyanis a holland pilóta a 16. helyig esett vissza, ahonnan a futam utolsó etapjában egészen a harmadik helyig zárkózott, a Hamilton – Rosberg kettős mögött célbaérve.

A dobogósok mögött Sergio Pérez Force Indiája jött be negyediknek, de Hülkenberg is 7. lett, annak ellenére, hogy a futam korai szakaszában defektet kapott. Köztük a ferraris Vettel és a toro rossós Sainz Jr. zárt. A pontszerző zóna Ricciardóval, a futam másik hősének számító Nasr-vel és Alonsóval lett teljes.

Az év botránya: Az eliminációs időmérős szisztéma

2016_bahrain_gp_saturday_127.jpgMiután már annyi meg annyi alkalommal kiveséztük Sebastian Vettel Charlie Whitingnak szánt „kedves” üzenetét, valamint a Mercedes-pilóták közti összezördüléseket, úgy döntöttünk, hogy egy harmadik, ám szintén nagy negatív visszhangot keltő dolognak tulajdonítjuk ezt a kitüntetést.

Ez pedig az eliminációs kvalifikációs rendszer, amelynek a lebonyolítása az alábbi módon nézett ki a Sportszabályzat 33.1-es pontja alapján:

„Az időmérő edzés a verseny előtti napon kerül lebonyolításra, 14:00 és 15:00 között.

A.) A Q1-ben, 14:00 és 14:16 között valamennyi autó engedélyt kap arra, hogy elhagyja a bokszutcát. 7 perc elteltével a legutolsó helyen álló pilóta számára véget ér az edzés, idejét nem mérik tovább, ekkor az illetőnek vissza kell mennie a bokszba. Utána 90 másodpercenként, azaz a Q1 kezdete után 8 perc 30 másodperccel, 10 perccel, 11 perc 30 másodperccel, 13 perccel és 14 perc 30 másodperccel ugyanez a folyamat zajlik le.

A 16 perc letelte után még mindenki meg befejezheti az idő lejárta előtt megkezdett körét, és az utána kialakult rangsor fog dönteni a Q1 hetedik kiesőjéről, aki a teljes eredménylistán 16.-ként záró pilóta lesz.

A kiesések és a helyezések alakulása:

Idő

Helyezés

Megmaradt autók száma

7:00

22. helyezett

21

8:30

21. helyezett

20

10:00

20. helyezett

19

11:30

19. helyezett

18

13:00

18. helyezett

17

14:30

17. helyezett

16

16:00

16. helyezett

15

 

A kvalifikáció első szakaszában 7 pilóta esik ki, 15-en pedig továbbjutnak. A 15 továbbjutó autó időeredményét pedig automatikusan töröljük.

B.) A kvalifikáció második szakaszát 14:24 és 14:39 között rendezik meg, tehát a második szakasz 15 perces lesz. Az eliminációs folyamat azonban itt már 6 perccel a zöld lámpák kigyulladása után megkezdődik, az akkor utolsó helyen álló pilóta kiesik, idejét nem mérik tovább, az illetőnek pedig a depóba kell hajtania. Utána 90 másodpercenként, azaz a Q2 kezdete után 7 perc 30 másodperccel, 9 perccel, 10 perc 30 másodperccel, 12 perccel és 13 perc 30 másodperccel ugyanez a folyamat zajlik le.

A 15 perc letelte után még mindenki meg befejezheti az idő lejárta előtt megkezdett körét, és az utána kialakult rangsor fog dönteni a Q2 hetedik kiesőjéről, aki a teljes eredménylistán 9.-ként záró pilóta lesz.

A kiesések és a helyezések alakulása:

Idő

Helyezés

Megmaradt autók száma

6:00

15. helyezett

14

7:30

14. helyezett

13

9:00

13. helyezett

12

10:30

12. helyezett

11

12:00

11. helyezett

10

13:30

10. helyezett

9

15:00

9. helyezett

8

 

A kvalifikáció második szakaszában 7 pilóta esik ki, 8-an pedig továbbjutnak a Q3-ba. A 8 továbbjutó autó időeredményét pedig automatikusan töröljük.

C.) A kvalifikáció harmadik szakaszát 14:46 és 15:00 között rendezik meg, tehát a harmadik szakasz 14 perces lesz. Az eliminációs folyamat azonban itt már 5 perccel a zöld lámpák kigyulladása után megkezdődik, az akkor utolsó helyen álló pilóta kiesik, idejét nem mérik tovább, az illetőnek pedig a depóba kell hajtania. Utána 90 másodpercenként, azaz a Q3 kezdete után 6 perc 30 másodperccel, 8 perccel, 9 perc 30 másodperccel, 11 perccel és 12 perc 30 másodperccel ugyanez a folyamat zajlik le.

A 14 perc letelte után a "meccsben" maradt két versenyző meg befejezheti az idő lejárta előtt megkezdett körét, és aki kettejük közül jobb időeredményt ér el a Q3-ban, azé a pole. Ezzel pedig eldől az időmérő végeredménye.

A kiesések és a helyezések alakulása:

Idő

Helyezés

Megmaradt autók száma

6:00

8. helyezett

7

7:30

7. helyezett

6

9:00

6. helyezett

5

10:30

5. helyezett

4

12:00

4. helyezett

3

13:30

3. helyezett

2

15:00

1-2. helyezett



" – idéztünk a márciusi cikkünkből.

Az ötletet már alapvetően halva születettnek gondoltuk, ugyanis egyszerűen képtelenség alig néhány héttel a szezonnyitó hétvége előtt ilyen drasztikus változást véghezvinni.

Végül aggódásunk nem bizonyult annyira tárgytalannak, mivel a szisztéma Melbourne-ben és Bahreinben is olyan egyesre vizsgázott, mint a ház. Nem akadt olyan épeszű ember, aki elégedett lett volna ezen kvalifikációs formával, így Kínában már újra a régi rendszer szerinti döntötték el a vasárnapi futam rajtsorrendjét.

Az év legmeghatóbb pillanata: Massa interlagosi búcsúja

Teljesen egyértelmű, hogy azok a képsorok bizonyultak számunkra a legmeghatóbbaknak, amint az utolsó Brazil Nagydíjat balesettel záró Felipe Massa könnyek közt, a hátán brazil zászlóval sétál a bokszutca felé, közben a helyi szurkolóinak kiintegetve. Ezt pedig csak azzal lehetett fokozni, hogy a bokszutcában minden csapat megtapsolta a 2008-as szezon ezüstérmesét.

Az év legviccesebb pillanata: Fernando Alonso, az operatőr

2015 után idén is megállt a McLaren-Honda Fernando Alonso alatt Interlagosban, ezúttal a második szabadedzésen. Már a fél világ hiányolta a spanyol alól a széket, amikor a 3-as kanyarban dolgozó operatőr felkínálta egy kis időre a helyét a spanyolnak, aki ezáltal még az operatőri szerepkört is kipróbálhatta. Az attrakció emberek millióit mosolyogtatta meg.

Az év rádióüzenete: See you later!

2016-ban szerintünk Nico Hülkenbergé volt az év rádióüzenete. A Force India német pilótája azt követően, hogy a suzukai futamon maga mögé tudta utasítani a Williams finnjét, Valtteri Bottas, a rádió használatával azt üzente neki, hogy „See you later!”, azaz „Viszlát később!”.

Az év legkínosabb pillanata: Verstappen még kiesése ellenére is a Nap Versenyzője lett

A rádión félreértette a mérnökét, emiatt rosszkor jött ki a depóba, majd műszaki hiba miatt még ki is esett, de mindennek ellenére megnyerte a Nap Versenyzője címet – igen, ez történt az Egyesült Államok Nagydíján Max Verstappennel, aki amúgy idén összesen nyolcszor nyerte el ezt az elismerést. Viszont egy-kettő ilyen jelölése, mint ez, kissé kiverte a biztosítékot a rajongóknál.

Az év előzése: Rosberg Verstappennel szemben Abu Dhabiban

Elég nehéz dolgunk volt az előzések díjazása kapcsán, ugyanis az idei élvonalban nagyjából hasonló kaliberű előzések tartoztak. Végül némi mérlegelés után az a manőver lett kiválasztva, amit Nico Rosberg hajtott végre Max Verstappennel szemben a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon – amennyiben ekkor a német nem lett volna olyan agresszív, az talán a világbajnoki címébe is kerülhetett volna.

Az év legnagyobb balesete: Fernando Alonso brutális bukása a szezonnyitón

Már az első futam is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy meglegyen a szezon bukása. A melbourne-i szezonnyitó 17. körében a hírhedt hármas kanyar előtt Fernando Alonso a McLaren-Hondával ráfutott hátulról Esteban Gutiérrez Haas-Ferrarijára. Ezután a spanyol eltalálta a falat, majd keresztülbukfencezett a kavicságyon, és a pályaszéli betonfal tövében állt meg fejjel lefelé. A balesetet látva már az is csodával határos dolog volt, hogy szinte azonnal ki tudott kászálódni a kétszeres világbajnok az autóból, ahogyan az is, hogy sérülések szempontjából viszonylag olcsón megúszta az esetet.

Az év legkülönösebb jelenetei: Állatok a pályán

page0005.jpg

Idén bizonyos esetekben még versenyzői engedélyre sem volt szükség ahhoz, hogy a pályán lehessen tartózkodni. Erre a bizonyítékot például az a sirálypár szolgáltatta, amely a Kanadai Nagydíj közben a 2-es kanyar előtt a pályán tanyát verve VIP-ülést biztosította magának ahhoz, hogy testközelből kísérhesse figyelemmel Sebastian Vettel elsuhanó Ferrariját. A másik ilyesmi jellegű eset ahhoz a gyíkhoz kapcsolódik, amely az egyik szingapúri edzésen épp arra készült a kettes szektorban, hogy átmegy a pálya egyik oldaláról a másikra: szerencsére a négylábú hüllő körültekintő volt, és ezt csak azután tette meg, hogy Max Verstappen elszáguldott előtte a Red Bull RB12-essel.

Az év legsokkolóbb híre: Nico Rosberg bejelentette a visszavonulását

2016_abu_dhabi_gp_race_128.JPGAmikor már azt hittük joggal, hogy téli álomra vonul a Forma-1 világa, akkor december 2-án robbant a bomba. Sokkoló bejelentést tett a száguldó cirkusz újdonsült világbajnok, Nico Rosberg, miszerint visszavonul, s jövőre már nem lesz ott a Forma-1 mezőnyében.

"A mai egy különleges nap a számomra, de a trófea átvétele mellett egy másik okból is. Szeretném megragadni a lehetőséget arra, hogy bejelentsem, befejezem Forma-1-es pályafutásomat. Hat éves korom óta az volt az álmom, hogy világbajnok, és azt hiszem, mindent elértem, amire gondoltam. Örökké emlékezni fogok rá. Gyerekkori álmomat teljesítettem be, úgyhogy nem szeretnék újabb kötelezettséget elvállalni. Nem akarom mindezt újra megcsinálni. Úgy döntöttem, hogy a szívemre hallgatok." – nyilatkozta visszavonulása bejelentésekor Rosberg.

Ezzel a rendkívül hosszú cikkel pedig búcsúzunk a 2016-os Forma-1-szezontól, és március végéig kíváncsian várjuk, hogy milyen hatással lesznek a száguldó cirkuszra a szabálymódosítások. Addig is minden kedves Olvasónknak szeretnénk sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánni!

A szezonösszesítő első része ezen a linken érhető el.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr412079361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása