F1 - MASSA VISSZATÉRHET A WILLIAMSHEZ?

felipe_massa_f1_grand_prix_brazil_ogj6axjf-kyx.jpg

Francia források úgy tudják, hogy még van visszaút a visszavonulását az Olasz Nagydíj hétvégéjén bejelentő Felipe Massa számára a Forma-1-be - mégpedig abban az esetben, ha a Mercedes meg tudja kaparintani Valtteri Bottast a Williamstől.

Mint ismeretes, a Williams Martini Racing brazil versenyzője, Felipe Massa még szeptemberben, az Olasz Nagydíj hétvégéjén jelentette be a Forma-1-től való visszavonulását - ennek megfelelően már méltó búcsút vett a sportágtól a 2008-as ezüstérmes, amelynek 2002 óta része volt. Viszont megeshet, hogy a braziltól mégsem kell végső búcsút venniük a Forma-1 fanatikusainak, amennyiben az elmúlt napok pletykái valósággá válnak, miszerint Valtteri Bottas lesz Nico Rosberg utódja a Mercedesnél - igaz, a finn pilótát (egyelőre) szerződés köti a Williamshez. A jelentések szerint pedig a konstruktőri bajnokságot az elmúlt három évben megnyerő Mercedes egy 10 millió eurós motorkedvezményt, valamint saját neveltjét, Pascal Wehrleint is felajánlotta a grove-i alakulat számára, amely számára azonban nem volt kecsegtető az ajánlat, hiszen nem akarnak egy másik tapasztalatlan versenyzőt az újonc Lance Stroll mellé. Amennyiben pedig a két csapat megegyezik, és Bottas elhagyja a Williamst, Massa lenne a kézenfekvő megoldás a pótlására.

A francia L'Equipe lap Massa és Sir Frank Williams csapata között már előrehaladott tárgyalásokról beszélt. Viszont minderről további fejlemények már csak a következő esztendőben várhatóak jó eséllyel - hogy miért, az kiderült a következő cikkünkből. 

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6812050303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása