F1 - MÁR CSAK 2017-BEN DERÜL FÉNY ROSBERG UTÓDJÁNAK KILÉTÉRE

nico_rosberg_fia_prize_giving_gala_hofburg_brlnu7c5prhx.jpg

Idén már biztosan nem fogjuk megtudni, hogy ki lesz az idei világbajnok, Nico Rosberg utódja és egyben Lewis Hamilton csapattársa a Mercedesnél 2017-ben - erősítette meg maga a csapat csütörtök délután.

December 2-a óta, amióta az újdonsült világbajnok, Nico Rosberg bejelentette a visszavonulását, a Forma-1 világa arra várt, hogy a Mercedes bejelentse a német pilóta utódját. A Mercedes mai bejelentésének tudatában az izgatott várakozóknak pedig csak annyit tudunk mondani, hogy még két-három hetet biztosan várniuk kell arra, hogy kiderüljön az illető kiléte. Ugyanis a Mercedes szóvivője több nemzetközi szakportálnak is megerősítette csütörtök délután, hogy 2017. január 3-a előtt semmilyen bejelentés nem várható a csapat részéről.

Rosberg helyére pedig Valtteri Bottas és Pascal Wehrlein a legnagyobb esélyesek. Rajtuk kívül még Sergio Pérez és Esteban Ocon jöhet már csak szóba, miután Fernando Alonso a héten megerősítette, hogy 2017-ben is elkötelezett lesz a McLaren-Honda iránt, és célja az, hogy világbajnok legyen a wokingiakkal, valamint azt követően, hogy a Red Bull leszögezte azt éppen a minap, hogy nem fogják elengedni Carlos Sainz Jr.-t a famíliájából.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4112050573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása