F1 - KÍNAI KÉZBE KERÜLHET A MCLAREN, DENNIST FELFÜGGESZTHETIK

jenson_button_f1_grand_prix_brazil_practice_ekquqbmmng7x.jpg

A hírek szerint egy kínai befektetőcég 1.65 milliárd fontért átvenné a Bruce McLaren nevével fémjelzett csapatot, melynél így veszélybe kerülhet a jelenlegi elnök, Ron Dennis jövője.

A jelentések azt állítják, hogy egy kínai befektetőkből álló csapat 1.65 milliárd fontot fizetne a McLaren átvételéért - amennyiben ez megtörténne, veszélybe kerülne az elnök, Ron Dennis jövője. Dennis már 1981 óta, azaz 35 éve tölt be vezető pozíciót a nagy múlttal rendelkező wokingi gárdánál, viszont a jövője az elmúlt hónapok folyamán egyre inkább kérdőjelessé vált.

Az idei év korábbi szakaszában Dennis megpróbálta átvenni a teljes irányítást a cég felett, de az akció zátonyra futott, a gondolkodásmódja miatt pedig számos csapattagból csalódottságot váltott ki maga iránt. Majd a hét korábbi szakaszában Ron Dennis járt a Legfelsőbb Bíróságnál azon szándékkal, hogy legalább addig bebiztosítsa a csapatnál a jövőjét, amíg januárban le nem jár a kontraktusa - de ezt a csatát is vereséggel zárta. Ezt követően a McLaren rendkívüli ülés került összehívásra, és még az sem kizárt, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik a 69 esztendős britet.

Érdekesség, hogy ezek a kínai befektetők közel két hónappal azután jelentek meg, hogy az Apple érdeklődését fejezte ki a csapat átvétele iránt, de a biznisz részleteiről, a vagyont kezelő menedzser és a magántőkét finanszírozó személy kilétéről sem derült ki semmi sem.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2911951991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása