INDYCAR - HIVATALOS: HILDEBRAND LESZ NEWGARDEN UTÓDJA AZ ED CARPENTER RACING CSAPATÁNÁL!

13312842_1157497064315329_3746513760968410688_n.jpg

Az Ed Carpenter Racing csapata pénteken megerősítette, hogy J. R. Hildebrand lesz a Team Penske alakulatához csatlakozó Josef Newgarden utódja az Ed Carpenter Racingnél.

Az elmúlt néhány hét folyamán több név is felmerült annak kapcsán, hogy ki lehet majd a Team Penskéhez átigazoló Josef Newgarden utódja az Ed Carpenter Racing #21-es rajtszámú Dallara-Chevrolet-jében. Az elmúlt napok folyamán pedig a RACER és a motorsport.com is beszámolt azon hírről, miszerint az a J. R. Hildebrand lehet a befutó, aki az elmúlt években amellett, hogy a csapat tesztpilótája volt, az elmúlt három szezonban öt futamon is rajthoz állt annak a színeiben.

Ez a hír pedig péntek délután megerősítést nyert az Ed Carpenter Racing részéről, ami azt jelenti, hogy a 28 esztendős kaliforniai születésű versenyző 2012 óta először fog teljes szezon futni a tengerentúli szériában.

Egyébként J. R. Hildebrand még 2010-ben ejthette meg a debütálást az IndyCar-ban, amikor is Mid-Ohióban és Sonomában helyettesítenie kellett a sérüléseiből lábadozó Mike Conway-t a Dreyer & Reinbold Racing Dallara-Hondájában. Pár hónappal rá pedig többéves szerződést írt alá a Panther Racinggel. Alapjában véve nem volt rossz pilóta, de túlságosan kiemelkedőnek sem volt mondható. Igaz, a 2011-es Indianapolis 500-ast kis híján megnyerte, viszont az utolsó kanyarban egy lekörözés után falhoz csapta az autóját, így Dan Wheldon mögött második lett.

Utána 2012-ben is elfogadható teljesítményt nyújtó, azonban a 2013-as év eleje egyenes mélyrepülés volt az amerikai számára, amelynek következtében öt futam után elveszítette az állását, utódja pedig az ausztrál Ryan Briscoe lett. Igaz, még ebben az évben rajthoz állhatott J. R. Hildebrand - Sonomában és Fontanában a Barracuda Racing színeiben, miután a csapat valamivel korábban kirúgta Alex Taglianit, így ő és Luca Filippi helyettesítették őt.

A későbbiekben, 2014-től pedig Ed Carpenter csapatánál talált IndyCar-lehetőséget, melynek színeiben a három szezon folyamán öt indianapolisi futamon állt rajthoz - az 500 mérföldes futamokat a legjobb tízben zárt, az Indianapolis Motor Speedway-en pedig egy 21. és egy 22. helyet szerzett. Emellett számtalan teszten vezethette az autót.

Ahogy pedig azt már említettük, hosszú idők után először fog újra teljes szezont futni az amerikai, miután Ed Carpenter nekiadta a #21-es autót 2017-re.

14457298_1252324888165879_2494076521651594851_n.jpg

"Először 2013-ban kezdtünk el J. R.-ral beszélgetni erről, de úgy érezzük, hogy az időzítés most lett a legjobb ahhoz, hogy megadjuk neki a lehetőséget arra, hogy megmutassa, mit tud mutatni egész szezonos pilótaként. A munka, amit J. R. a csapatnál végzett az elmúlt 3 évben, bebizonyította, hogy a megfelelő ember erre a munkára. Ezalatt pedig gondolok a három Indianapolis 500-as részvételére, valamint az elmúlt két évben nyújtott tesztteljesítményére. Mindez pedig megmutatta, hogy megérdemli ezt a lehetőséget. Biztos vagyok benne, hogy J. R. ragyogni fog a #21-es rajtszámú autóban, és a csapat számára olyan eredményeket fog elérni, amiket elvárunk tőle." - nyilatkozta Hildebrand igazolása kapcsán a csapatfőnök Ed Carpenter.

"Őszintén szólva, ennél jobban nem is állhatnék készen a feladatra. Az Ed Carpenter és a csapata között kialakult kapcsolatom megerősítést nyújtott az elszántságomnak annak terén, hogy visszatérjek az autóba. Ugyanis magabiztos vagyok annak kapcsán, hogy mit tudunk együtt elérni. Most pedig itt vagyok ezt valósággá tenni. Úgy érzem, van mit bizonyítanom, ehhez pedig ennél jobb helyet nem tudok." - nyilatkozta Hildebrand a lehetőségéről.

Emellett az is megerősítésre került, hogy a #20-as autót az oválpályás versenyeken a csapattulajdonos Ed Carpenter fogja terelgetni. Azt egyelőre nem tudni, hogy lesz-e a gépnek gazdája az épített és az utcai pályás viadalokon.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5411931519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása