"Szenvedélyünk az autósport!"

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F1 - JORDAN KING RÉSZT VEHET AZ AUSTINI FP1-EN

2016. október 17. - KovatsOliver

jordan_king_f1_testing_barcelona_iske9ld5vbxx_1.jpg

Nagy lehetőséghez jut a GP2-ben versenyző brit pilóta.

Jordan King idén a GP2-ben versenyez a Racing Engineering pilótájaként, és amikor már csak egy versenyhétvége van hátra, a bajnoki tabella 5. helyén áll. Emellett pedig a Manor Forma-1-es csapatának a fejlesztőpilótája tavaly óta.

A 22 éves brit még a tavalyi szezon után, az Abu Dhabiban megrendezett gumiteszten vezethetett először Forma-1-es autót a kiscsapatnak köszönhetően. King eddig összesen háromszor vezethette a Manor autóját, de hivatalos Forma-1-es hétvégén eddig még sohasem.

Egészen mostanáig, ugyanis hétfőn megerősítésre került, hogy az Amerikai Nagydíj hétvégéjének első szabadedzésén Jordan King pályára gördülhet a Manor egyik autójával.

"Először is szeretnék köszönetet mondani a csapatnak a lehetőségért. Ez egy újabb nagy lépés a jó irányba számomra, azt követően, hogy idén már két pozitív tesztet teljesítettem az MRT05-tel - ezek a tesztek egyengették az utamat eddig a lehetőségig. 

Ezzel egy álmom vált valóra, de ugyanakkor munkám van az autóban a pénteki nap folyamán. Biztosra akarok menni, és számos hasznos visszajelzéssel szeretnék szolgálni a csapatnak, továbbá sok adattal szeretném segíteni a Manor hétvégi feladatát."

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3211816191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.