WTCC - CORONEL IS RÉSZT VESZ A TCR BENELUX ASSENI FORDULÓJÁN

img_3128.JPG

A WTCC nagy mókamestere, Tom Coronel is elindul a TCR Benelux jövő hétvégi versenyein Assenben.

Tom Coronel második alkalommal fog részt venni TCR Benelux-hétvégén, ugyanis debütálását még májusban, Spa-Francorchamps-ban megejtette a Bas Koeten Racing színeiben, egy Seat volánja mögött. Ekkor a második futamot a 3. helyen zárta.

Azonban a jövő hétvégén Assenben a Boutsen-Ginion Racing Team által felkészített Honda Civic TCR művészautóval mutathatja meg a tudását, a honfitárs Michael Verhagen csapattársaként.

Mint ismeretes, Coronel idén a WTCC mezőnyében versenyez a ROAL Motorsport színeiben, egy Chevrolet Cruze volánja mögött. Az összetett pontversenyben jelenleg a 10., a privát kiírásban pedig a 3. pozíciót foglalja el, amikor már csak egy, a szezonzáró katari versenyhétvége van.

Egyébként nem Coronel lesz az egyetlen WTCC-s érdekeltség Assenben, ugyanis arról már korábban beszámolhattunk, hogy a magyarok kedvence, Michelisz Norbi is ott lesz a mezőnyben.

Zárásképpen pedig íme néhány kép a Honda Civic TCR művészautójáról:

Fotó: Landek Norbert

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3511809683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása