F1 - SZINGAPÚRBAN KÉT VILÁGBAJNOK BIZTOSAN KI FOGJA PRÓBÁLNI A HALÓT

jenson_button_f1_grand_prix_italy_practice_2zrlvkd-vm8x.jpg

Az ázsiai utcai pályán is előkerül a glória.

Mint ismeretes, a Német Nagydíj idején a csapatok megszavazták, hogy jövőre még semmiképpen se kerüljön bevezetésre a "halo" névre hallgató fejvédő, hanem legkorábban csak 2018-ban. Ezt a Stratégiai Csoport elfogadta, cserébe az FIA arra kérte az istállókat, hogy az idei év folyamán lehetőleg mindenki próbálja ki a biztonsági eszközt.

A korábbiakban pénteki első szabadedzések folyamán a halo már megjelent a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull, a Force India, a McLaren és a Toro Rosso autóján is. Azonban a címvédő, illetve a wokingi gárda esetében csak Rosberg, valamint Button autójára került fel az eszköz. Úgyhogy Szingapúrban csapattársaik, Lewis Hamilton és Fernando Alonso lesznek a sorosok.

Ez a szingapúri teszt pedig igazán Hamilton miatt lehet érdekes, ugyanis a háromszoros világbajnok régebben igencsak sokat ekézte a fejvédőrendszert.

Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2911677041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása